- Gimnáziumi tanulmányai során elsősorban a kosárlabda, matematika és a művészeti tárgyak foglalkoztatták. Miért választotta mégis az építészetet?

- Rengeteg érv szólt az építészkar mellett és voltak olyan lehetőségek is, amelyeket szerettem volna mindenképpen elkerülni. Orvos korábban nem volt a családban, a vér látványtól is irtóztam, úgyhogy ezt a lehetőséget hamar elvetettem. Jogász már igen, de nem volt hozzám közelálló a modell: nagybátyám pályaelhagyó jogász volt, nagyapám egyik testvére pedig bíróként tevékenykedett, de ő ekkor már nem élt. Jól ment az angol, szerettem az irodalmat és a történelmet is. Szerettem volna angol-történelem szakra menni. Debrecenben érettségiztem, akkoriban angol szak csak az ELTE-n volt. Édesapám, aki a Kossuth Lajos Debreceni Egyetemen tanított, nem akart az ELTE-nél protekció gyanújába keveredni. Maradt volna a Kossuthon a magyar-történelem szak, de nem lett volna szerencsés, ha olyan karra járok, ahol ő is tanít.
A gimnáziumban matematika fakultáson tanultam egy nagyon jó barátommal együtt. A bátyja a vegyészkaron tanult Budapesten. Ő az építészkarra adta be a jelentkezését és erre bátorított engem is. Akkoriban annyira összetartoztunk, hogy végül én is az építészkar mellett döntöttem. A matematikatudásom megvolt hozzá, fizikából is erősítettem, a szabadkézi rajz pedig jól ment: ez jelentette a legkevesebb gondot. Maximális pontszámmal vettek fel.
 

- Az egyetemi tanulmányai során mely tárgyakat, élményeket, tanárokat idézne szívesen fel?

- Sajnos minden matematika- és fizikatudásom ellenére a szilárdságtan nem ment. A második év végén kis híján ismételnem kellett.
Az egyetem mellett kosaraztam is, először a MAFC nagycsapatánál, de ez később nem fért össze a tanulmányokkal, így egyre ”odébb” játszottam az alsó ligában: Schönherz Kupa, Vegyész Kar, Martos, ezek a csapatok talán még ma is léteznek. Végül összehoztunk egy MAFC Bercsényi csapatot, de ez már nagyon kis társaság volt, előfordult, hogy egy-egy találkozóra még a szükséges 5 ember sem jött össze.
Az épszerk nem ment rosszul, 3-assal vettem az akadályokat.
A lakó (amely a mi időnkben komoly buktató tárgynak számított) kedvencem volt. Akkoriban 100-110 fős volt egy évfolyam, nagyon ritka volt az 5-ös. Ha a zárthelyikre nem készültem különösebben, akkor is meg tudtam őket sikeresen oldani. Az egyik zárthelyire sikerült jól felkészülnöm és egyedüliként 4-est kapnom. Ez már a második lakó félév során történt. Farkasdy tanár úr megdicsérte a dolgozatot, majd megkérdezte, hogy hol voltam eddig, nem emlékezett rám. Ez persze nem is csoda, hiszen rendszerint mindig a Libellában ültem, ott faggattam ki az előadásról vagy gyakorlatról frissen érkező hallgatótársaimat.
Az építészettörténetet nagyon szerettem, mindig 5-ös voltam. A Szentkirályi tanár úrnál szigorlatoztam, 10 építészeti részletet kellet felismernünk. Ezek azonban egyáltalán nem voltak egyszerűek: nem a Szent Péter székesegyház szerepelt rajtuk madártávlatból, amelyet egy RTL Klubbon látható Pokvritsák Mónika vetélkedőben bárki meg tud nevezni. A fotók rendszerint rafinált részletekről készültek: ablakkeretekről, oszlopcsarnokokról, amelyekkel építészettörténeti könyvekben nem találkozhat a hallgató. A ravennai mozaikot például nem a közismert kék-arany madárról, hanem egy különleges padlórészlet alapján kellett felismerni. Valamennyi fotót maga a tanár úr készítette külföldi útjai során, sok olyan fotó is akadt közöttük, amelyeken családja is szerepelt. Az ötösért mind a tíz képet tudni kellett. Nagyon nehezek voltak, a tízből egyet nem sikerült felismernem. Sorra egymás után beszéltem a képekről, nemcsak megneveztem őket, beszéltem az építészettörténeti korról, az épület stílusáról, esetleg egyéb fontos jellemzőiről. Az ismeretlen képet hagytam a legvégére, a kilencedik képnél már éreztem, hogy jól állok, de továbbra sem tudtam, mi lehet az utolsón. Végül gondoltam egyet és a képet megmutatva csak ennyit mondtam: „ez pedig a tanár úr és a felesége”. Az ötlet bejött, mert kilenc válaszra is megkaptam az ötöst.
Középület-tervezésből egy ravatalozót kellett terveznünk. Fiktív feladat volt, hiszen a helyszínen Kaszás tanár úr ravatalozója már állt, amit nekünk már akkor is oktattak. Kicsit kicsúsztam az időből, húsvét környékén volt egy rajzbedási fázis, amikor a tervet 1:50-es léptékig kellett már fejleszteni. Nagy A1-es kartonokon elkezdtem kidolgozni a feladatot: ”ravatalozó, az élet eleje és vége”, ”alfa és omega” és fölépítettem egy olyan koncepciót, amely elindult az egy Világegyetem nézetéből. Az A1-es kartonra egy 1 cm-es fekete kört rajzoltam, amely egyenlő volt a Világegyetemmel. Újabb A1-es kartonokat szenteltem a Naprendszernek és a Földnek, amelyek szintén 1 centiméteres körök voltak a lapok közepén. A Földön már látszottak a kontinensek, tengerek és óceánok is. Európa, Magyarország és Tihany további A1 kartonokra és 1 cm-es körökbe kerültek, így jutott el a terv az 1:1000-es léptékig. A vázlatterv így egy féltucatnyi A1-es kartonból állt, valamennyire egy-egy 1 cm-es kör került, a karton ugyanazon pontján. A lapokra természetesen annak rendje és módja szerint a keret és felirat is került. A tervet sajnos Hofer tanár úr nem értékelte, így a középet ismételnem kellett egyetlen tárgyként tanulmányaim során.
Diplomatervemet is a Középület-tervezési tanszéken készítettem. Egy divatházat terveztem a régi KÖZTI mögött a Magyar utcában, ami a Kálvin tér közelében, a Kecskeméti utcáról nyílik az Astoria felé. A terv az akkoriban újnak számító LIFT-SLAB födémemelési eljáráson alapult. Az oszlopok egyszerű raszterben álltak a födémeknek pedig különböző kivágásai voltak. A különböző szintek födémnyílásai (a lépcső, a lift és gépészet kivételével( egymástól teljesen függetlenek voltak, ami nem okozott nehézséget, hiszen az összes födémet a földszinten készítették volna el és úgy emelték volna a helyére a technológiának megfelelően. A divatkifutó is egy ilyen kivágásba lógott be konzolosan, ahol egy nagyobb légtér alakult ki: a fölső szinteken is úgy helyeztem el a nyílásokat, hogy a kifutó jól látható legyen. Így sikerült minden szükséges kelléknek, kameráknak és nézőknek egyaránt helyet biztosítani. A telek érdekessége volt, hogy egy metrókürtő is állt rajta, ezt át kellett vezetni az egész épületen, hogy a szellőzés továbbra is biztosítva legyen.
 

- Jelenlegi szakmájával csak 1988-tól kezdett foglalkozni. Mi történt a diploma utáni első években?

- Társadalmi szerződésem volt a Hajdú Megyei Állami építővel, dolgoztam a tervezőrészlegen és különböző főépítés-vezetőségeken, kivitelezés irányításon beruházási feladatokon és műszaki ellenőrzéseken. Keveset terveztem, néhány ismerősnek készítettem családi házakat, borospincét.
 

- A pályaváltás döntését a rendszerváltás során megváltozó körülmények hozták?

- Alapvetően azt kell mondanom, hogy kreativitás és ötletek terén nem voltam rossz. Amíg vastagon kellett húzni a vonalakat, vagy foltokban kellett gondolkozni, nem volt gond. Amikor azonban az ötletet részletekbe menően pontosan ki kell dolgozni, akkor már nem vagyok egész következetes. Persze senki sem lesz rögtön vezető tervező, hogy csak a vonalakat húzza és majd mások kidolgozzák helyette a részleteket, addig kemény munka árán lehet csak eljutni. Következetesség nélkül viszont a funkció és a szerkezet nem képes a színekkel és formával egy tervben egyesülni. Nem is beszélve arról, hogy a gazdasági kényszer, vagy a megrendelő ”ízlésterrorja” mekkora mértékben képes nehezíteni a tervező dolgát. Ez most sincs másképp, hiszen a tervezés állandó kompromisszumkeresés: a hely, a megrendelő, a gazdasági lehetőségek kompromisszuma, összehangolva a megvalósító szerkezettel, a funkcionális igényekkel. Ez nekem sok volt.
Nagyapám és nagybátyám újságírók voltak, édesapám író és irodalmár, színházi dramaturg, így én is a média felé fordultam. Egy építészirodához hasonlóan itt is be kell járni egyfajta ranglétrát: az írott sajtótól elindulva az elektronikus média általában a rádión keresztül tanulható igazán, hiszen egyre nehezebbé válik a feladat, ahogy a betű mellé a hang, majd a kép is társul. A három együttes felhasználásával válik komplexé a rendszer. Kiderült, hogy bár nem vagyok képes átfogóan megfogalmazni egy építészeti gondolatot, de képes vagyok ugyanerre audiovizuális kultúrában egy téma esetén.
Döntésemben persze az is közrejátszott, hogy a rendszerváltással kialakult egyfajta szabad sajtó, ami relatív, hiszen tulajdonosnak legyen az állam vagy magántőke, ugyanúgy megvannak a saját érdekei. Ennél jobb modellt azonban a civilizáció eddig nem talált ki.
Munkám döntő része napi hírújságírás, amivel lassan 15 éve foglalkozom. Így volt ez az írott sajtóban is, és döntően a rádióban is elsősorban a Krónika esetében. A televízióban is ilyen jellegű műsorokkal (TV2 Tények, Jó estét Magyarország!, MTV Híradó) foglalkozom. Háttérműsorokkal és magazinokkal is foglalkoztam, ahol a grafikának és vizuális kultúrának nagyobb szerepe van, ezek izgalmasabb feladatot jelentenek. Ilyen volt a Magyarországról jövök riportműsor, ahol riporter, szerkesztő és műsorvezető voltam egy személyben, a Hét háttérműsor, ahol műsorvezetőként és riporterként is dolgoztam, akárcsak a Jó estét Magyarország!-nál. A feladat akkor válik kimondottan érdekessé, ha külföldön készült riportról van szó, hiszen egy más kultúrát mutat be, más nyelven készül és egészen más tematikát mutat, mint amit a belföldi hírek során tapasztalhatunk.
 

- Az elmúlt 15 évben érezte úgy, hogy előnyt jelent kollégáival szemben építészmérnöki végzettsége?

- Két dologban egyértelműen. Ha építészeti, vagy városrendészeti, vagy az építészet tárgyköréhez bármilyen módon kapcsolható kérdésekről van szó, például beruházásokról, üzletközpontokról, olimpiai faluról kellett beszámolni, akkor az építész diploma és az építészethez fűződő vonzalmam óriási előnyt jelent. Újságíróként is első témáim építészethez kapcsolódóak voltak, a cikkeknek éppen az volt az érdekessége, hogy tanulmányaimnak köszönhetően ezeket a kérdéseket teljesen más nézőpontból tudtam megragadni.
Fontos előnyt jelentett, hogy az egyetemen megtanultam logikusan építkezni. Véleményem szerint nincs még egy olyan hely, ahol az ember megtanulna annyira logikusan gondolkozni, mint az építészkaron. Egy épület mindig áttekinthető és komplex rendszer, aminek működnie kell az alaptesttől kezdve szerkezetig, amelynek meg kell felelnie bármilyen időjárási és környezeti feltételek mellett. Bent tartani a meleget, kint tartani a hideget és gondoskodni a szellőztetésről is. Ezek a feladatok külön-külön és együtt is áttekinthető szervezést követelnek meg tőlünk, döntések sorozatát. E képességnek nagy hasznát veszem a mindennapokban is, hiszen a szervező és döntéshozó-képesség nagy segítséget jelent bármely feladat megoldása során.
 

- Saját lakását is ön tervezte?

- A házat egy BME-s profi építész tervezte a 79-ben, a kornak megfelelő hangnemben és funkcionális megközelítéssel, amelyből sikerült egy valóban lakható lakást kialakítani. Szintenként két lakás van az épületben. A lépcsőházból érkezve a folyosóról balra két kis szoba nyílt, a közlekedő pedig egy kis konyhában végződött. A lakás közepén volt a fürdő. A tér másik felét a nappali foglalta el. A bejárat mellett pedig még egy WC kapott helyet. Bár a nappali rendkívül tágas volt, a lakásba belépve mégis egy szűk térbe érkeztünk.
Az átalakítás után a két kis szoba megmaradt a gyerekek számára. A középső fürdőt áttettem a WC terébe amit kiszélesítettem. Az új fürdő vonalába még egy gardrób és egy nappali teréből leválasztható hálófülke került saját ablakkal. Így egy nagyvonalú egységes nappali tér alakulhatott ki, csodálatos panorámával, terasszal. A nappali-étkező funkcionális elválasztását a padló burkolatváltása is segíti.
 

- Építészet iránt érzett vonzalma mindmáig megmaradt?

- Természetesen. Barátaim gyakran fordulnak hozzám tervezéssel kapcsolatos tanácsokért. Sokszor szinte hiányzik is a szakma, mindig szívesen segítek azoknak, akik ilyen kérdésekkel fordulnak hozzám, szívesen merülök el effajta kérdésekben.
Az építészeti szoftverek is nagyon érdekelnek, hiszen a mi időnkben ilyenek még nem léteztek.
Gyerekkorom óta szívesen készítek fényképeket, az építész kar ezt persze tovább ösztönözte, azóta is szenvedélyesen fotózok.
 

- Az építész karon elvárt kreativitást ültette át jelenlegi munkájába. Mi vonzza leginkább jelenlegi szakmájában?

- Munkám egyfajta kifejezésmód. Az építész egy építménnyel kifejez valamit. Nekem is van egy történetem, csak azt nem kőben, üvegben, betontan álmodom meg, hanem képben, szövegben, hangban mondom el. Ezt teszik sokszínűbbé a különböző applikációk, amelyek korunk televíziózásához már hozzátartoznak, hiszen a televízió sem az már, aminek korábban megismertük, hanem egy interaktív applikációs rendszer összessége. Egy digitális tömörítés mellett 7-10 év múlva széles sávon kétszáz jelet is lehet majd egyszerre fogni. Ez oda vezet, hogy mindenkinek saját televíziója lesz, amit egy szoftver segítségével saját igényeinek megfelelően alakít ki. A híradót például nem csak a szolgáltató által meghatározott órában láthatod majd, hanem amikor azt előre meghatározod, de így lesz ez az összes többi műsorral is. Napjaink televíziózása hagyományos, hiszen a 60-as években sem volt ez másképp, de ugyanakkor már olyan ígéretek és technikai lehetőségek válnak ismertté és elérhetővé a társadalom számára, hogy a változás valószínűleg nem várat sokáig magára. Ez a kialakuló ”multi-choice” kínálat felmérhetetlen hatással lesz a fogyasztásra és teljesen átalakítja a piacot. Ezt a robbanásszerű változást 7-10 éven belül elérni és végigvinni tartom legizgalmasabb feladatomnak.