- Miért pont 222 szócikk született az utazásról?

- Mert az útikönyveknek szinte kivétel nélkül van egyfajta hagyományos szerkezete: az elején és a végén a praktikus dolgokat elintézik egyfajta lexikális rendben, például hasznos tanácsokkal látnak el bennünket az Autótól a Vásárlásig. A függelékkel, a névmutatóval, az idex-szel együtt pedig általában 180-200 szócikk szerepel egy-egy kötetben. Vagyis ebben a műfajban megközelítőleg ennyi tárgyalt dologgal „kötelező” foglalkozni. És talán ekkora terjedelmet bírnak el az útikönyvek: 200 oldal nagyjából 200 szócikknek felel meg. Ez persze nem magyarázat arra, miért a három kettes. Tekinthetjük ezt akár egy egyszerű marketing-fogásnak is.
 

- Mit gondol kik, és milyen céllal olvassák ezt a könyvet?

- Nem terveztem én ezt a könyvet olyan céltudatosan, hogy bármilyen fogyasztói célcsoportja legyen. Olvashatja bárki, mindenféle-fajta kalandozó ember, aki hasonló gondolatokkal járja a világot, de lapozgathatja olyan is, aki csupán képzeletben utazik. Az utazásnak szerintem, van kultúrája, viselkedési minimuma, elvárása, amennyiben úgy tekintjük, hogy minden utazó hazájának önmaga által fölhatalmazott követe. Sokszor az alapján ítélik meg az országot, ahogyan állampolgára viselkedik, beszél, kinéz, stb. Ettől függően fognak idejönni, hogy megnézzék, milyen emberek is azok, akikből egyet már láttak.
 

- Hová szeret leginkább utazni? Vannak-e kedvenc helyei a világban?

- A mediterrán és az angolszász területeket kedvelem, de ha a kettő valahol, valahogyan találkozik, akkor az még vonzóbb számomra. Gondolok itt például Máltára, Ciprusra vagy Dél-Spanyolországra, ahol meglehetősen sok az angol turista. Hiszen az utazást, a turizmust az angolok találták fel, ahova, tehát angolok mennek, az biztosan nem lehet rossz hely. Hogy ez mennyire igaz, azt bizonyítja, hogy a világ első turisztikai célpontjai azok voltak, ahová az angolok elvetődtek: a Francia Riviéra, Olaszország, Svájc, a Genfi-tó partja és Görögország. Ezek a vidékek ma is nagyon népszerűek.
 

- Járt-e már olyan egzotikus vagy nehezen megközelíthető helyen, ahová csak kevesen jutnak el?

- Annyira különleges helyeken nem jártam, amit más utazó ne ismerhetne vagy érhetne el. Talán az „isztánok” kivételével, de ennek már vagy tíz éve. Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tadzsigisztán, Kazahsztán ’94-’95-ben valóban izgalmas helyek voltak, mert akkoriban nem nagyon lehetett előre kiszámítani, hogy éppen mi fog történni az emberrel arrafelé. Az utak, az épített környezet állapota meglehetősen érdekes fejletlenséget mutatott. Ám az az idő már nem jön vissza, mert az utóbbi években a szovjet utódállamokban végbement fejlődés alaposan megváltoztatta az ottani hagyományos kultúrát. Az amerikaiak mindenhova eljutnak, és viszik magukkal „amerikanizált” világukat.
 

- A „felderítetlen” tájak vonzzák, ahol kevés a turista?

- Igen, de ilyenek szinte már nincsenek is a világon. Manapság az Északi-sarkra is úgy mennek a turistautak, hogy az egyik sarkkör felé haladó csoporttal szembejön az, amelyik éppen visszafelé tart, hiszen már bejáratott útvonal vezet oda is. A Himalájára is fölvisznek a sherpák 8 000 méterig, minden további nélkül. Onnan azért kell egy kicsit küzdeni, de hogyha egy hatvan éves amerikai hölgy, aki ráadásul világ életében dohányzott, komoly felkészülés nélkül feljuthat a világ tetejére – csak 100 000 dollárt kellett fizetnie –, akkor ezt szinte bárki meg tudja csinálni. Manapság nincs olyan egzotikus kalandtúra, amit ne szerveznének meg. Ezek a túrák azonban nem olyanok, mint amilyennek első hallásra képzeljük őket, vagy amilyenekről régi kalandregényekben olvastunk. Valójában jól megszervezett utakról van szó, megrendezett jelenetekkel, minden eshetőséget előre kiszámítva.
 

- Az egyéni, vagy a szervezett utakat részesíti előnyben?

- A szervezett útnál a kényelmi szempont a fontos: ha az ember nem akar foglalkozni azzal, ami előtte áll, akkor a szervezett út tökéletes, mert majdnem mindent megcsinálnak helyette. Sokszor még többet is, mint kellene, de olykor pont azt nem, amire szükség volna. Ám, ha az ember maga akar felfedezni dolgokat, és nem csak tájakat, kultúrákat, embereket szeretne megismerni, vagy kapcsolatokat teremteni, hanem az utazásban önmaga világát is keresi, akkor jobban jár, ha egyedül indul útnak, vagy azzal a személlyel, akivel tud, akivel érdemes utaznia. Ilyenkor jobb, ha veszi a fáradságot és megszervezi magának az utat.
 

- Hol járt legutóbb?

- Amszterdamban, és bár vagy tizenötször jártam ott – főleg a munkám miatt, egy ottani televíziónál dolgoztam – , Amszterdam valahogy mégis kimaradt az életemből. Nem volt elég időm, hogy úgy igazán megnézzem magamnak a várost. Furcsa, bár rengetegszer jártam ott, valójában sosem láttam.
 

- És most sikerült meglátni?

- Igen, azt hiszem. Vannak természetesen kötelező programok, amelyeket nem lehet kihagyni: a Van Gogh-okat, Rembrandt-okat, meg az Anna Frank házat mindenképpen meg kell nézni. Ezen kívül azt próbáltam megérteni, hogy minek köszönhető a város fejlettsége, gazdagsága. Nagy valószínűséggel annak a majd ötszáz éves szabadversenynek és gondolkodásmódnak, amelyet a vallásszabadság, az egyéni szabadság, a lelkiismereti szabadság és gondolati szabadság együttes gyakorlása teremtett meg ebben az országban. A szabad szellemiség teszi ezt a vidéket igazán nyitottá, őszintévé, barátságossá és gazdaggá.
 

- Szeret belföldön utazni? Vannak idehaza olyan vidékek, ahová újra és újra ellátogat?

- Sok ilyen szívemhez közel álló hazai vidék van: Mecsek, Mecsekalja, Sopron, Eger, Somló, Kőszeg környékét nagyon szeretem. Az utazások alatt az ember ismerkedik, összejön emberekkel, barátságok szövődnek, s egy idő után személyes kötődések alakulnak ki, és már nem csak a kirándulás kedvéért utazik, hanem visszamegy ismerőseihez, barátaihoz. Én általában mindig tudom, hogy hova, kihez fogok beállítani egy-egy utam során, ha éppen arra járok.
 

- Hova készül legközelebb? Esetleg egy újabb könyv megjelenését is tervezi?

- Egy horvátországi utazás vár rám, amely alapja lesz egy, még a nyári főszezon előtt megjelenő útikönyvnek. A kötet horvátországi gasztronómiai és kulturális kalandozás lesz a legfontosabb magyar-horvát vonatkozásokkal, történetekkel, remek ételekkel, italokkal, borászokkal, pincékkel. És persze olyan úti célokkal, amelyeket az átlagos utazó is megtalálhat, föltérképezhet, csak éppen nincsenek a köztudatban, mint tipikus horvátországi üdülőhelyek. Ha például valaki elmegy Ozaljba, - ami Zágrábtól kicsit délnyugatra van - és megnézi a Zrínyi emlékeket a családi fellegvárban, emellé pedig elkölt egy ízletes vaddisznópörköltet szarvasgombával helyi specialitásként, valamint azt is megtudja, Zrínyi Miklós hogyan vesztette életét egy vadkanvadászaton, akkor egy igazán tartalmas és kellemes utazásban lehet része. A könyv olyan magyar utazóknak készül, akik kicsit többet szeretnének kapni Szlavóniából, Baranyából és Muraközből, mint amit egy átlagos bédekker adhat, az egyébként soha fel nem lelhető ajánlataival, mert mire megírják, addigra már gyakran aktualitásukat is vesztik.