- Hogyan, miért lesz egy tipikusan reálegyetemet végzett emberből sikeres újságíró?

- Kreativitás és ötletek terén sosem voltam rossz. Építészmérnökként, amíg vastagon kellett húzni a vonalakat, vagy foltokban kellett gondolkozni, nem volt gond. Amikor azonban az ötletet részletekbe menően pontosan ki kell dolgozni, akkor már nem vagyok egész következetes. Nem is beszélve arról, hogy a gazdasági kényszer, vagy a megrendelő ”ízlésterrorja” mekkora mértékben képes nehezíteni a tervező dolgát. Ez most sincs másképp, hiszen a tervezés állandó kompromisszumkeresés: a hely, a megrendelő, a gazdasági lehetőségek kompromisszuma. Ez nekem sok volt.
Nagyapám és nagybátyám újságírók voltak, édesapám író és irodalmár, színházi dramaturg, így én is a média felé fordultam. Egy építészirodához hasonlóan itt is be kell járni egyfajta ranglétrát: az írott sajtótól elindulva az elektronikus média általában a rádión keresztül tanulható igazán, hiszen egyre nehezebbé válik a feladat, ahogy a betű mellé a hang, majd a kép is társul. A három együttes felhasználásával válik komplexé a rendszer. Kiderült, hogy bár nem vagyok képes megfogalmazni egy építészeti gondolatot, de képes vagyok ugyanerre az audiovizuális kultúrában.
Döntésemben persze az is közrejátszott, hogy a rendszerváltással kialakult egyfajta szabad sajtó, ami relatív, hiszen tulajdonosnak legyen az állam vagy magántőke, ugyanúgy megvannak a saját érdekei. Ennél jobb modellt azonban a civilizáció eddig nem talált ki.
 

- Sok helyen járt világszerte. Mely ország a kedvence, miért?

- Magyarország. A hazám.
 

- Hova szeretne mindenképpen eljutni, miért?

- Latin-Amerika. Mexikó, Peru, Equador nagyon vonz. Ahogy már Márai is megfogalmazta, az ember az utazásai során önmagát keresi, és arra kíváncsi, hogy egyes élményeken, helyzeteken keresztül mi újat tud meg a saját magáról. Egy idő után már nem is az úticél számít, hogy megismerd önmagad. Amikor aztán az ember rájön, hogy ő maga kicsoda, attól kezdve már mindegy, hogy hova megy, Rómába, vagy az Északi sarkra. Mindazonáltal fontos, hogy megismerjük azt, ahol szűkebb értelemben élünk.
 

- Az utazásáról szóló könyve mennyiben alapul saját tapasztalatain, is mennyiben a mindannyiunk gondolkodásában jelen lévő sztereotípiák gyűjteménye?

- Munkám során meglehetősen sokat utaztam. A „222 szó az utazásról” című könyv azért rendhagyó, mert az utazás témakörét ilyen formában még senki nem foglalta össze. Utazásfilozófia. Életmódkönyv. Praktikus, hasznos tanácsok gyűjteménye, mely egyben az általános műveltség és látókör szélesítésére is szolgál. Az alapvető normák, szabályok rögzítése mellett saját tapasztalatokat is tartalmaz. Van amit érdemes, és van amit érdekes lehet tudni. Így kerül egy könyvbe a Donau-Kulturstrasse, a Kéktúra, Schengen, Willy Fogg és még 218 egyéb érdekesség.
 

- Került valaha veszélyes helyzetbe utazásai során, esetleg "nyughatatlan kíváncsiságából" kifolyólag?

- Történt, hogy a tengerentúlról családostul jöttem haza, amikor a partoktól úgy 600 kilométerre füstölni kezdett a repülő. Egy elektromos zárlat okozta a tüzet, ami a felhevült műanyagkábeleken keresztül másodpercek alatt végigfutott az utastérben. Spanyolokkal és amerikaiakkal ültünk a repülő tűzmadárban. Helyzet volt. A hispánók érezték, az amik meg élvezték. Kétfelé szakadt a gép. A latinok hányták a keresztet, tudták, nem biztos, hogy eljutunk a partig, a jenkik viszont kedélyesen mosolyogtak a hamuszürke sztyuvikra, és értetlenül nézelődtek, mindenfelé a kandi kamerát keresték. Mi európaiak rettegtünk, halálfélelmünk volt, de különben nincs is erre szó, ezt át kell élni, és még akkor sem tudja az ember elmesélni. Pláne ha nem éli túl. Közben lángcsóvánk, az égő Airbus 320-as szó szerint ezerrel tűzött vissza a szárazföld felé. Amikor egy idősebb, tapasztaltnak látszó légi (kis) asszony elsírta magát, akkor elmondtam egy Miatyánkot, megfogtam a feleségem kezét, és szótlanul néztük az előttünk lévő utazókosárban békésen szunyókáló 7 hónapos kisfiúnkat. A füst elviselhetetlenné vált, már a légkondicionáló motorját sem lehetett üzemeltetni, nehogy idő előtt felrobbanjunk. Úgy vágtattunk az égen, mint egy szupernóva. Még 200 km, 12 perc az élet. Már tudatosult mindenkiben. Néztem a fiamat, és megjelent alattunk a föld. A betonfogást irdatlan örömünnep fogadta, egymás nyakába borultunk, hosszasan zúgott az újjászületettek vastapsa. (A kisfiunk meg szépen aludt tovább.)
 

- Mely népek kultúráját, gasztronómiáját kedveli leginkább?

- Az angolszász és a mediterrán. Az angolszász kultúrával gyerekkoromban itatódtam át az angol iskolában. A mediterrán világhoz a humánum, a kulturális gyökerek, a reneszánsz emberség köt. A Földközi-tenger vidékén bárhova szívesen utazom. A távol-keleti kultúra sosem állt igazán közel hozzám, ellenben az európai és az arab annál jobban érdekel.
 

- Honnan jött a fotózás szeretete?

- Az objektív másik oldalán egy egész különleges világ tárul elénk. Pillanatok, hangulatok, az árnyék és a fény játéka... Ha az ember elkezdi, nem lehet abbahagyni.
 

- Milyen témákat szeret fotózni?

- Legszívesebben az emberekkel foglalkozom – illetve, sokszor csak foglalkoznék. Embereket viszont csak akkor lehet jól fotózni, ha a fényképész be tud illeszkedni, ha képes integrálódni. Az emberek kizárólag akkor nyílnak meg, akkor engedik láttatni a valódi önmagukat, pláne az érzéseiket, az őszinte érzelmeiket, ha maguk közül valónak éreznek. Ez különösen nehéz az iszlám világban, ahol nincs képi idol, s ezért a legtöbben nem is engedik fényképezni magukat. De ahol ennek nincs elvi vagy gyakorlati akadálya, ott is sok idő kell ahhoz, hogy igazán jó képek szülessenek. Sok idő vagy nagy szerencse. A másik megoldás a paparazzo-módszer, a lesipuskás fotózás, de az nem én vagyok.
 

- Hol láthatók a képei?

- Békéscsabát és Gyulát, Békést követően most éppen Mezőberényben látható kiállításom a Művelődési Központban.
 

- Az utazáson is fotózáson kívül van-e még valami hobbija?

- Az írás. Nálam az írás iránti késztetés valószínűleg a gyerekkoromból jön. A nagyapám is „letett” néhány könyvet az asztalra, a nagybátyám és az édesapám is... A vágy tehát, hogy a saját könyvemet fogjam a kezemben, nagyon mélyen gyökerezik bennem.
 

- Mennyi szabadideje van mostanában? Jut elég ideje családra, barátokra, pihenésre?

- Szabadidőből sosem elég, és nagyon kevés van. Amikor csak tudok, a családommal vagyok. A munkám reggel kilenctől este kilencig, tízig tart. Dél körül van egy kis időm, ilyenkor tudok találkozni barátokkal, ismerősökkel, és egy közös ebéd, vagy egy kávé, egy tea mellett tudunk beszélgetni. Réges rég nincs már délelőtti kávézgatás, lófrálás, dumaparti meg szauna – annak a világnak vége.
 

- Manapság a sport mennyire játszik fontos szerepet az életében? Volt esély arra, hogy NB1-es kosaras legyen?

- Egy térdszalag szakadással derékba tört a „sportpályafutásom”. Maradt az úszás és a biciklizés.