Abrakadabra, csiribú-csiribá, bormarketing. Ez a bűvös szó, amitől Magyarország a jövőt reméli. Nincs ez másként Sopronban sem. A Bormarketing Műhely Kht. fő célja, hogy minél több soproni bor fogyjon, de ne akármilyen. Sokak emléke még a guggolós Kékfrankos, mert húsz éve még guggolva kellett a kerítés előtt végigmenni, hogy be ne hívják és meg ne kínálják az embert. Ezt az időszakot már emlegetni sem volna szabad, minden régi emlék csak árt Sopronnak, a Kékfrankos ma ugyanis itt a legjobb a világon. Mese nincs. Burgenlandban sem jobb, mindjárt kiderül miért.

Pedig odaát nagyban nyomják. Weningerről már írtam a múltkor, most a Pfneiszl pincéről kell szólnunk. Sopronban már sz-szel írják a családnevet, de kezdjük a szomszédban. Deutschkreutz határfalu Kópházánál, de egy ízlés határa is. Az osztrák oldali pince már évtizedek óta működik és belőtte a fogyasztó igényeit. Nagy testű, félelmetesen sűrű szövésű vörösborokat készít a Pfneisl részleg, szinte hihetetlen biztonsággal évről-évre ellátják a vinotékák és az éttermek piacát. Érdemes összekóstolni az azonos évjáratú határon túli és hazai készítésű borokat, nekem személy szerint az itthoniak rendre izgalmasabbnak mutatkoznak. Persze a magyar ízlelőbimbónak inkább a magyar karakter jön be. Érdemes a Kékfrankos szülő fajtáit itt megkóstolni, a mélységes muskátli illatú, gyümölcsös Zweigelt és a bíbor-lila Szent Lőrinc szépen példázzák, hogy egy festőbor milyen jót tud tenni a fajták keresztezésénél. A Pfneisl család csúcsbora, a címeradó Pentagon pedig már igazi nagybor, nagy marketinggel. 5 fajtából készült, mint ahány családtag, a szőlők az 5 földrészt jelképezik, 5 hordóból kerültek házasításra és 5x5, azaz 25 euróba kerülnek. A Pentagon eljutott már id. George Bush amerikai elnök asztalára is. Ennyit a marketingről, Sopron! Persze évi félmillió palack bort kell eladni! Ezért a hazai Pfneiszl borokhoz a magyar oldalon is kitaláltak eladásösztönző poénokat és szlogeneket… Az „Újra együtt” nevű Kékfrankos például olyan „friss, mint a gyermekkori fáramászás, friss, mint az Európával együtt fejlődő Magyarország lendülete és tiszta, mint a jókívánság a régi Sopron vármegye részéről: Szerencsében, újra együtt”! A Merlot a marketing szerint nem más, mint az este, amikor késve bújsz kedvesedhez, ám a kedvencem e tárgyban (nem borban) a CS-ra kiötlött ajánló: „az orientális fűszerek túlfűtöttségét tannin billenti helyre, mint a háremőr”, és ezzel még nincs vége: a 2002-es „tömör és bódító, mint a hastáncosnők”.

Nő vagy gyerek, egyre megy. Ráspi borai ugyanis marketing szempontból már gyerekeknek nevezettek. Főműve a tavalyi Máté cuvée, a bor és egyben született Máté fia személyében. Ráspi, azaz Horváth József nem egyszerű. Ha azt írnám szakács, még megsérteném, ha azt borász, túldicsérném. Minden, és mindenből több, mint a jó átlag. Amolyan polihisztor, aki mindenhez ért, bár a magyar fociba még nem szólt bele. A saját nevét viselő fertőrákosi vendéglő unikum ugyan a megyében, ám csak éppen olyan, amilyenből -egy gazdag gasztronómiai hagyománnyal rendelkező kultúrában, mint a mienk- minden 2. faluban kellene lennie egynek. A borsszóróért külön szólni kell, az árak viszont kérés nélkül is borsosak. Ráspi is odaát tanult a sógoroknál, éles szemmel meglátta, mit kell itthon megvalósítani. De a Fertő-tó mellett van például az egyetlen 2 Michelin csillagos vendéglő, a Taubenkobel is, márpedig a „galambdúc” valóban olyan kivételeset kínál, ami szárnyal, míg itt a tó déli partján legfeljebb az árak szállnak el. Remélhetőleg nem repítik magát Ráspit is, mert ennek azért megvan a veszélye. Az utóbbi évek felkapott öno-gasztro sztárja együtt emelkedett sztárfodrászokkal, sztárügyvédekkel, villalakókkal, sztárvendégeivel, miközben egyetlen bányász, hentes vagy történelem tanár nem vált ünnepelt csillaggá. Ráspinak persze jól áll a csillagzata: csillagászati árak szerepelnek egyes bor tételei mellett is. 39 Eurót egyetlen osztrák sem merne elkérni ezért a Kékfrankosért, még ha valóban pazar is. A polihisztor tervezte hozzá a címkét is, ami azért hál’ istennek azt bizonyítja, hogy van még a grafikusoknak helyük ebben a világban.

Avatott grafikus keze alkotta viszont a Bormarketing Műhely Kht. címkéjét, amelyben szőlőszín ég alatt finom kéz nyúl szakavatottan a pohárhoz. A mi poharainkba Molnár Tibor szakértő keze tölt, három nemzet képviselői ülik körül az asztalt: magyarok, svábok és egy labradori. Rigler úr az ügyvezető, Jandl úr a poncichter, ő egyben a házigazda fertőrákosi pincéjében. A Hegyközség elnökének saját borát kóstoljuk, mégpedig a Fekete Herceget. A Vincellér-ház Molnár úr borászata, 50 hektáron gazdálkodik, ebben már ez a bizonyos Pinot Noir is benne van, de többet mutat a 3 ezer hektós pincészet tudományából a Kékfrankos Classic. Erre Jandl Kálmán Kékfrankosa kontráz, ez is a klasszikus fajta, de nevében már a marketing része.

A név kötelez, ezért a Kékfrankosból kell kiindulni. Kóstolás közben szétválogatjuk a marketing feladatait, mint egy Kékfrankos Selection készítéséhez a szőlőt.

1. Először is: a múltat végképp eltörölni. Ki kell irtani a szocialista borászat kékfrankosának éretlen, almasavas emlékét, még csak beszélni sem érdemes róla.

2. Ám változatlanul a Kékfrankosra kell építeni. A világon itt, Sopronban telepítették egy borvidék területéhez mérten a legtöbb Blaufrankisch-t, hát hajrá!

3. Kékfrankos – a magyar bor. Az ampelológia szerint a Kékfrankos a Kaszpi-tenger mellől érkezett és itt telepedett le, azt az utat járta be, amelyet Etelközből a Kárpát-medencébe vándorló őseink bejártak.

4. Eleddig azzal dicsekedtünk, hogy ezen a tájon szubalpin klíma uralkodik. Na de ki iszik szívesen hűvös, csapadékos éghajlaton érlelt, mégis érlelhetetlen bort?

5. A borvidék szub-mediterrán jellegét kell hangsúlyozni. Mert igenis: van neki! Na mije van neki? Érlelő mikroklímája, melengető napsütés a lankákon és a Fertő-tó jótékony fénytükröző hatása.

6. Poncichter come-back. A modern marketing így kódolná azt a jelenséget, hogy az állami gazdaságok és a szovhozok negyvenévi regnálása után visszajöttek a soproni családi borászatok. (Jandlék egyébként másodszor, elsőként ugyanis a háború utáni kitelepítésből jöttek haza, már Linznél jártak, de ezt a földet nem tudja otthagyni a gazdája.)

7. Egységben az erő. A soproniak valaha különcök voltak, de most összetartás van, az idei budavári borfesztiválon –jó példával járj elől- együtt jelentek meg a Kht.-be tömörült pincészetek. Van a csapatban fiatal és öreg, még sincs a generációk közt különbség, beszállt családi kistermelő és 100 hektáros nagyüzem is egy csapatba. (Gangl, Taschner, Hauer, az elkötelezettek.)

8. Dűlő mitológia. A neves szakírótól (Alkonyi) átemelve a gondolatot, ez nem más mint a terroir borok kultusza. Sopron és vidéke kiválóan alkalmas a dűlőszelektált borkészítéshez, a csillámpala és a takarólösz váltakozása a szőlő savainak, ásványi anyagainak is a legjobbakat adja.

9. Kézművesség. A soproni céhek reinkarnációja. A vörösök természetes ászkolása tiszta, mégis ősi technológia. Semmi trükk, csak a kezeiket tessék figyelni. Itt nem sűrítik a bort, mint egyébként sok helyen idehaza és a szomszédban is.

10. Sopron és a világ. Meg kell mutatni, hogy a borvidék a világfajták terén is gyönyörű borokat ad, és ha már erről van szó itt a bizonyíték: Jandl Kálmán szép piros paprikás Cabernet Sauvignon-ja. Erre meg a Vincellér-ház kontráz egy nem is akármilyen barikk hordóban érlelt változattal.

A tizenegyedik pont akár az első is lehetett volna, mert Sopron annyi mindenben az első. Itt létesült az első tűzoltóság, az első vidéki kőszínház, tornaterem, azaz gymnasium, itt alakult a fővároson kívül elsőként futball-csapat, és most tessék megkapaszkodni: innen származik az aszú. Az első írásos feljegyzések az aszúbor készítéséről Mohács elé, 1524-re datálódnak, így aztán Tokaj és Szepsi Laczkó Máté a maga 1571-es évszámával csak a második helyre szorul. És végül tizenkettő egy tucat: a soproni borászok munkát keresnek maguknak, nem pénzt keresnek másnak. Ez lehet a soproni bormarketing 12 pontja, az eredményt pedig ki-ki mérje le maga. Csak aztán vigyázat: a Lővéreket nem nővéreknek nézni!

Vissza