Az isteni BB a 60-as évek Nagy Generációjának még Brigitte Bardot-t jelentette. Egy emberöltővel később viszont már a pezsgőt. A BB a késő-kádárkor reklámkultúráján keresztül fertőzte a magyar fogyasztót, a tankpezsgő által meg a közízlést. Ha a rendszerváltoztatás egyetlen eredménye az lenne, hogy Légli Ottó vagy Konyári János bora mellett kellene búslakodni a magyar jövő kilátástalanságán, már megérte volna.

A Légli borokat Svájcnak köszönhetjük, ugyan az 1700-as évek elejének anyakönyveit böngészve elakadnak a Vas megyébe települt ősöknél. A név végződése valóban „sviccerdücs”-re (svájci német ajkúra) utal, de nem többre. A közelmúlt históriája inkább bővelkedik adatokban. Az idősebb Légli a Balatonboglári ÁG szőlészeti ágazatának vezetője volt, és mint ilyen egy kis háztáji szőlőn is gazdálkodott. De a mama minden évben megjegyezte, hogy a bor mögött csak a negyede pénz van meg a családi kasszában. Persze a barátok, vendégek már akkor tudták, mi a jó. Mert a Légli bora az volt, ma is jó és jövőre még jobb lesz. A 2004-es esztendőt övezze ugyan a feledés homálya, de menjünk csak szépen sorjában, ahogy az öregek.

Öreglakon volt az öreg egy hektárja, onnan indultak. 92-ben némi aprót érő kárpótlási jegyet fordítottak a terjeszkedésre és a 93-as Olaszrizling mindjárt ki is verte a biztosítékot. A pesti újgazdagok úgy itták, mint a Chablis-t, hozzáteszem: nem is érdem nélkül. A Légli pincészet paraméterei mára viszont éppen hogy meg is haladják egy családi gazdaság méreteit, 28 hektárból 17 öt évesnél fiatalabb szőlő, csak a fennmaradó származik a régi állami gazdaság ültetvényeiből. Egy amolyan osztrák családi birtok volt a minta, s igazolhatom Légliék megcsinálták. Ülünk a lócán, a fiam dínókkal játszik, házikolbászt majszol, a hőségben hosszú bodzaszörpöt iszunk bő szódával: apát és fiát hallgatom. Ottó ottmaradt a kaptafánál és jól tette, nem hiába a magyar mondás.

A suszterszék példája nem is lep meg. Az ifjabb Légli három egyforma lábra állítja a borászatot, nehogy megdőljön. (Nem minden a közgazdasági termékpiramis, kedves menedzserek, van magyar modell is.) Az első láb az Olaszrizling, nagy fahordós érleléssel, szép kerek hatalmas borok születnek, magasabb alkoholokkal, tavalyelőtt 15 körül volt. Bár a rosszabb évek nem adják ki a minőséget, tavaly novemberig reménykedtek hiába, mégsem lett semmi belőle. 2004-es olasz évjárat így aztán nincs, senki ne is keresse, belement a levesbe. Lett belőle viszont cuvée, a Légli Blanc, sauvignon-nal, királyleánykával házasítva, nemes egyszerűséggel. Akár a címkéje, fehér alapon egy bor és más semmi. Akinek a vágya nem csak ennyi, kóstolja meg a 333-at is, főleg Irsaiból és Zenitből. S akkor a horizonton még ott a Chardonay, a hokedli második lába. Kis fahordóban érlelt, vajas, illatos bor, most még ez a divat. De már jön be a front, más szelek fújnak, a világ a könnyebb, iható borokat keresi. Légli Ottónak fekszik az új trend, nem a nagy illatok barátja, amik olyanok akár az agyonparfümözött hölgyek, illatosak, de testük meg nincs. Szóval a stoki harmadik támasztéka a Sauvignon Blanc és a Rajnai Rizling, izgalmas savakkal, Légli most éppen ezt a széklábat faragja.

Ő maga két lábbal jár a földön. Nem szakadt el a szőlőtől, még ha Pestre sokat is kell járnia kóstolókra. A borász is belekóstolt mindenbe, győri bencés diákként tanulta a kódexírást és a betűvetést, a szántó-vető szakot meg a főiskolán abszolválta kertészként. Kutatóként kezdte az állami gazdaságnál, így aztán mindig a sor végén állt, a K+F a kommunizmusban is maradékelven működött. Viszont megtanulta a Dél-Balatont a-tól z-ig, dűlőnként tudja mire képes a föld, a klíma és a klón. Légli Ottó ma már hálás a korábbi hátravetett helyzetnek, megvan az elégtétel: a Pannon Bormíves Céh tagjaként sorra nyeri a versenyeket, elsősorban pedig a borbarátok elismerését. Így vagyok ezzel én is, meg is beszéljük, hogy legközelebb megkóstoljuk együtt a rozét és a vöröset, merthogy a Dél-Balatonnál már nincs valamirevaló pince kékszőlő nélkül. Légli ugyan nem egy villányi tannin-király, de azzal búcsúzik, hogy a Cabernet az észre hat, míg a Pinot Noir a szívet ejti rabul. Én magam hajlok arra, hogy a jó bor csak másodrendű: a vendéget maga az ember, Légli Ottó nyeri meg.

*

Ahogy Boglárról Lellére hajtok, még a borász fürtjei járnak a fejemben, a szőlei és egyben a hajkoronája, utóbbi kísértetiesen emlékeztet a fehérszőlő fürtjeire, bár Légli nem terméskorlátozza a frizuráját. Az út szélén pipacsmezők, mögöttük a szőlők, úgy másznak föl a dombra, mintha kötelező volna. Közben már előttem a következő úti cél: Konyári János pincészete. Modern mediterrán koplexumba érkezünk, egy talján borászattól legfeljebb a kőburkolaton uralkodó festett égetett koronás magyar címerpajzs különbözteti meg. Itthon vagyunk. Odabenn is otthonos, ízléssel berendezett szófák és karosszékek fogadnak, no meg az ifjabb Konyári, Jánost ugyanis éppen az Adria hullámai nyaldossák, jól megérdemelt szabadságát tölti. De rendelkezésre áll Dániel fia, akit egy-két pohár után Danizhatnánk is, hiszen alig több mint huszonnyolc, csakhogy a nagy szakmai tudás iránti tisztelet már most kijár ennek a jóképű fiatalembernek. A forróságra tekintettel vizet iszunk, és Konyári Dániel bort prédikál.

Professzionális prezentációval sorolja a tételeket, hirtelen attól tartok, hogy nyári sortja zsebéből előkerül egy lézerceruza és a távirányító, hogy Power Point előadást nézzek végig az álmennyezet mögül alágördülő projektoron. Szerencsére csak hallucináltam a melegben, és Konyári Dániel is ember a borok mögött. Nem esett messze fürtje a tőkéjétől, a Balatonboglári ÁG volt főborászának fia apja nyomdokaiba lépett. Corvinus Egyetem (az idősebbek kedvéért Kertészeti), közben egy szemeszter Udinében, Friuli tartomány pazar borainak hazájában, olyan rangos iskolák, amelyek nem mindenkinek adatnak meg. No meg a családi háttér. Az idősebb Konyári szintén egy kis háztájival kezdte, a lellei restibe hordták a kannás-bort, az Utasellátó Vállalat és a magyar tenger mellett üdülő, szocialista építőmunkában megfáradt beutaltak kölcsönös örömére. Ebből lett a cserebogár, 24 hektár ültetvény, 2000 hektóliter tároló és erjesztő tér, az ideális családi méretű gazdaság. A szőlő jó kétharmada kék, majd egyharmada fehér, Dániel is ezzel nyitja a sort.

Nem bonyolítja, de a tavalyi Chardonnay-t nem is kell. Vékony, reduktív bor, korrekt, szokás mondani. A Sigillum Loliense esetében viszont álljunk meg egy jó szóra. Bár még az acéltartályban készült kategória, de a Sauvignon Blanc és a Chardonnay házassága már nem volt hiábavaló. Ez „Lelle pecsétje”, nem is méltánytalanul, és hogy még nagyobb legyen a kereslet, mindössze 6400 palack készült belőle. Rozé jön: Cabernet és Merlot házasítása, a minőségét illetően a feleségemre hivatkozom, akit sohasem lehet látni, mint Columbo hadnagy hitvesét, de rozé ügyben büfé, nem is utasellátó szinten. Dániel ritmikusan folytatja a bemutatót, a vörösök acéltartályos alapborral indulnak: Merlot és Kékfrankos párosítása a kétezer-négyes. A kétezer-hármas Cabernet Sauvignon már ászokhordós érlelés, 13 alkohol fokkal, elegendő cserzőanyaggal, kevés savval, megfelelő testtel, de Konyári is tud jobbat. Azazhogy nem is jobbat, hanem emeli a lécet, nem kell ugyanis mindenkinek megugrani a minden magasságot. Sem anyagilag, sem íz-világban, márpedig itt a kettő szorosan összefügg. A Cabernet Merlot cuvée még új tölgyfahordóban is pihent, meg is látszik a minőségén és az árán. Na de a Sessio! Jaj de jó! Föladjuk megfejtésnek, hogy a név mit jelent, felajánlunk egy Haszon előfizetést is, ám annyit elárulok, hogy 2203-as Merlot, erős, testes és olyan új tölgyfahordóban pihent, amelynek a két vége is perzselve volt. A Brüsszeli Nagyarany birtokosa, ők legalább ezzel ott vannak az Unióban, apa és fia.

És még valami, pontosabban valakik. Tudják, hogy mindig a gyengébb pártján állok, favorizálom a kisebbeket. Pláne, ha olyan különleges minőségű Kékfrankost csinálnak, mint a Feind borház. Feind Lajos és fia, Péter tudnak valamit, amit még Önök nem, de említettem már Illés Gyulát és fiait is a szabadi lankák trónján, kóstolják meg őket. Hiába, apák és fiúk. Szóval a balatonfőkajári 2000-es Feind Private Reserve testes, hosszú bor. Fekete, mint a meggybefőtt leve, amit gyerekkorunkban leittunk a gyümölcsről. Bogyós, mint az őszi erdő, enyhén fás, magas alkohollal, ott vannak benne az aligai dombok, a napsütés, a Balaton, tán még a nagyanyám is, szegény megboldogult, aki Lepsénynél még megvolt.

Vissza