Nézünk dél felé a fényt visszaverő víztükörre. Laposa József poharat forgat a kezében. Mérges. Tájrendező mérnökként három évtizede sulykolja, hogy a táj nem esztétikai kategória, hanem az élet, a gazdaság alapja. Laposa Juhfarkkal kínál, és tovább mérgelődik: az elmúlt másfél évtized tulajdoni és gazdasági változásai gyökeresen megváltoztatták a tájra ható feltételrendszert. (Magyarul: mindenkinek a gyors meggazdagodás a fontos, a táj meg le van…) Már együtt morgunk: a magyar táj egyharmada leszakadt, kizsákmányolt térség, a területi tervezés eszközei egyre erőtlenebbek a tájfejlődés befolyásolására. (Magyarán: miután a részérdekek kiszívták a vidék erejét, a kormány tehetetlen.) Pedig a táj az ember társadalmi arca és ott összegződnek mindazok a tevékenységek, amelyet az ember végez. Laposának szikrát szór a szeme, de nem kell félni, sőt kötelező ellátogatni hozzá, mert értünk haragszik, nem mások ellen.

A családi pincészet borozója a Badacsony déli oldalán áll a széles bazaltút mentén. Laposa tudatosan tervezett ide: a szőlők közé épített pincével a Pannon-tájra jellemző szőlőhegyi hangulatot örökíti tovább. A hagyományok tisztelete a művelésben és a borkészítésben is meghatározó. A szőlőket kizárólag bazalthegyekre - Badacsony, Csobánc, Szent György-hegy, Somló - telepítették. A jellegzetes testes, tüzes, "bazaltborokat" fahordókban érlelik. Az új ültetvényekbe, Badacsonyba Kéknyelűt, a Somló-hegyre Juhfarkot, a Csobáncra Sárga Muskotályt, Hárslevelűt és Rajnai Rizlinget ültettek. Kézzel forgatták át a földet a teraszos műveléshez, gyalog permeteznek, másszák a hegyet napestig. Itt még új is van a nap alatt, egy napsütötte meleg katlanba Laposa Csókaszőlőt szeretne tenni. Szürkebarátot, Olaszrizlinget, valamint három bazalthegy borából összeállított Bazalt Cuveé-t kóstolunk. Boraik jórészét már palackozzák, érdekes, hogy nem idegenkednek a műanyagdugótól, igaz hogy, mostanság a legjobb kaliforniai vagy francia borokat is műparafa zárja le. Olyan ez, mint egy ritka veterán autó klímával és air-bag-gel. Kell vagy nem? Ugye, hogy igen!

Laposa József vérbeli kézműves. Népi iparművész, mondták régen. Tudja, mit csinál. Könyve tán több is jelent meg, mint bora. Ajánlom a Pincejárást nemcsak kóstolni, olvasni is. A Szőlőhegyek a Balaton-felvidéken című borangolása pedig egyben a kiváló szőlő-termőhelyek primitív pusztításainak története is – az elmúlt száz év a területek felét tette véglegesen tönkre. Sőt, „a magyar szőlő- és bortermelés mára válságos állapotba jutott, s csak egy megújult szemléletű, értékközpontú szabályozással és gazdasági áttörést hozó marketingmunkával” menthető meg. Laposa leltározza, ami megmaradt: a borturizmus lehetőségeit, a présházak, pincék titkait, a népi építészet egyre fogyó emlékeit, és az elveszett összhangot igyekszik újra teremteni. Na ja, a házi áldás is ezt támasztja alá, fába vésve a bejáratnál, a költő soraival: „Ha romba dőlt is, újra rakható, kert, ház, haza s csak egy a titka: kezdd el, fiadnak kell folytatnia.”

Hát akkor: Folytassa, Demján úr! A környék igazi nagyágyúja Demján Sándor, bár csak cége méreteit tekintve, a legjobb borászatok toplistáján még kevéssé jegyzik. Az egyik leg-leg-leg magyar üzletember ’97-ben Bartha Ferenccel közösen vette meg a Badacsonyi Pincegazdaság Rt.-t, ám mára az egykori jegybak elnök helyét más vette át. Több százmilliós beruházások után előbb 300 milliós veszteséget termeltek, ám Demján egyedi fogással, a Habsburg névvel fellendíti az eladásokat: az igazgatóság elnöki posztjára Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceget választották. Az egykori ÁG 130 ezer (!) palack muzeális borát a főherceg személyes ajánlásával kínálják, egy 1971-es évjáratú badacsonyi aszút például 82 ezer forintért dobtak piacra. Nem is hogy királyi, de császári eredmény.

Demján Sándor cége nemcsak a múltat, hanem a jövőt is bevetette. Az utolsó napfogyatkozáskor 5 ezer palack 1977-es évjáratú Somlói Juhfarkot falaztak be a tihanyi apátság tizedes pincéjében, s csak a következő napfogyatkozáskor, 2081-ben tervezik kibontani. Remélem, ott leszünk, ahogy most itt ülünk az ifjú főborásszal. Fogl János a pincészet igazgatója rak rendet a termékskálán, mert nehéz eligazodnom 1 millió palack, 100 hektár és 200 beszállító kistermelő útvesztőjében. Az exkluzív Habsburg borcsaládba Demján - aki egyébként megvásárolta a Tihanyvin Rt.-t is - a badacsonyi mellett más, a császári udvarba hajdan beszállító magyarországi borvidékekről is bevont borokat.

A Skála szélesebb kínálata Demján-pince néven garantálja a minőséget. Magyar fajtáknak nyitnak teret, Hárslevelű, Juhfark, Furmint, ahogy kell. Sőt, egy újdonság is van már, botritiszes szőlőből tavalyról már 2000 üveg badacsonyi Olaszrizling Aszú vár a pincében. Mi több: a Juhfark is gombásodik. Fogl János (aki maga is visz otthon Dörgicsén egy remek pincét szintén borász feleségével együtt) a tihanyi Cabernet Franc-ra a legbüszkébb, joggal. Száraz, mint a sivatag, nagy testtel, akár egy villányi tannin-király. Demján nagyobb érdeme azonban az, hogy jelenléte segít megőrizni a táj arcát (lásd: Laposa). A vidék 200 gazdálkodója számára a nagy felvásárló cég biztonságot jelent. Azoknak, akik egy-két hektárral rendelkeznek, a szőlőtermelési kultúra továbbélést kínálja. A tavalyi szüret után különösen, hiszen kétszer annyi lett a termés és így a felvásárlás is, mint a korábbi években.

De nem minden eladó. A híre van olyan nagy, mint a Demjáné, ezért is meglepő, milyen kicsi pince bújik meg a Szent György-hegy oldalában. Kinn vagy benn? – kérdi Nyári Ödön, de miután ebben a nyári verőfényben csodásan csillog a Balaton, a teraszon állunk meg. Riporter volnék vagy mifene, de percekig nem tudok megszólalni. A látvány lélegzetelállító. A gazda ráér, nem erőltetjük a beszédet. Nézem, csak nézem a vulkanikus lejtőkkel ékes, mediterrán mikroklímájú tájat alattunk elterülni. Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország… Egy légkábel ránt vissza a földre, de ha Nyári nem mondja, észre sem veszem a képbe lógó drótot.

Vékony ember Nyári Ödön, ahogy egyre több oldalról megismerem, csoda, hol lakozik benne az a mérhetetlen elszántság. Állhatna a Hét Vezér között a Hősök terén, ősmagyar karakterével vezéregyéniségként, mint akinek a szakállában rejlik az ereje. De valójában letisztult gondolatisága osztja be energiáit, fölösleges dolgokkal nem foglalkozik.Pusztán kenyér és bor, ahogy a Könyvek Könyvében az meg van írva. Egy pékség Pomázon, egy pince itt. A vulkanikus hegygerinc csipkéje alatti XVIII. századi borházat 1999-ben a Balaton-felvidék legszebb pincéjévé választották. Megtudom, hogy a jó kenyér titka a természetes kovászolás, a jó boré meg a Nyári Pince filozófiája: értéket teremteni és értéket megóvni. Mintha a költő (na ki?) szavai csengenének vissza Laposától, a szemközti bazalthegyről.

Folytass, Ödön! A pék-borász édesapja vágott bele 78-ban a vulkáni lejtőbe és a borászatba. Agrármérnöknek tanult, még gazdatiszt lehetett egy nagybirtokon, de a földosztás, majd a tagosítás után hiányzott neki az, amit csak a föld ad. Így született a néhány hektáron gazdálkodó kicsi pincészet a Szent György-hegyen, ámde borai annál kitűnőbbek. Köszönhetően az élelmiszer-kémikus fiú Nyári Ödön szakmai felkészültségének. Régebbi ültetvényeken olaszrizlinget, szürkebarátot és chardonnay-t termel. A választék bővülését az új telepítések termőre fordulása biztosítja, amelyekben Cserszegi fűszeres, Kéknyelű, Rajnai rizling és Hárslevelű is szívja magába a kőzet ásványait. A Nyári-borokra koncentrált íz és mineralitás jellemző, amit a meleg vulkáni talajából merítenek. A kicsi pincéről valaki egyszer azt írta, hogy igazi örömborászat. A legrondább magyar szóval kifejezve: kompakt - az idilli külső mögött a legkorszerűbb századvégi berendezések rejtőznek.

Későre jár, elköszönök. Még a kézszorítás előtt megkérdem, hogy otthon a gyerekek mit szólnak ehhez a turáni szakállhoz? De miközben kérdem, már magam is rájövök, hogy butaságot beszélek. Hát mit szólnának? Azt, amit én szólok. Nyári Ödönhöz ez a szkíta viselet ugyanúgy hozzátartozik, mint a TV Híradóhoz a simára beretvált pofa. A hagyományőrző eltökélt személyisége nem volna teljes a hosszú lokniban végződő szőrzet nélkül.

Este van már, mire leülök ezt a riportot megírni. Kinyitok egy Szent György-hegyi Olaszrizlinget. Ásványos, koncentrált, testes-tüzes, hagyományos badacsonyias bor. Nyári Ödönről a gondolataim lassan átterelődnek másvalakire. Elfognak hangulatok, érzelmek, hamarosan éjszaka lesz, „sűrű borként ömlik bele az est poharába. Halkan koccintok veled, szemed mintha hullámzana. Kétkortynyi pillanat között csillagpartján megpihenek.” Induljanak a badacsonyi borútra és idézetkereső versenyre. A fődíj egy üveg bazaltbor. Hogy Szeremley Kéknyelűjéről ne is beszéljek… Majd legközelebb.

Vissza