A kezdőrúgást Kecskés Józseffel hajtjuk végre. Hajtjuk le, pontosabban a hajdan volt labdarúgó rozéját. A gazda hamisítatlan focista-járással elkacskázik a vörösökért. Kékfrankos, és a francia világfajták kerülnek elő. 15 ha-ról jön le a termés, Kecskés azt mondja: legfeljebb minimálist vesz hozzá. Villányban ennyi szőlő már nem kisbirtok, összesen ezeregy-néhányszáz hektár fordul termőre. Kecskés gazda akár a második vonalban is lehetne, mégis beéri azzal, amije van. -Ez pince, nem üzem – ez Kecskés filozófiája, és a bora jó. -Meg akarom őrizni az emberi léptéket, a családban marad a könyvelés, mert a piac kiszámíthatatlan, a kereskedő hol rendelni, hol fizetni felejt el – folytatja, miközben a Cabernet-ket kóstolgatjuk, mondhatom korrekt. Nincs faxni – és tényleg: a boros-címkéje is egyszerű, információ van rajta, szimpla betűkkel, hogy az emberek el tudják olvasni. Egy bajor paraszt 6 hektárból szépen megél, még marketingre is futja – ecseteli a viszonyokat, és bizony: az Uniós agrártámogatás nem a magyar borásznak fog kedvezni. Kecskés úr mégsem fél az EU-tól, de keményen áll hozzá, mint mondjuk valaha egy NB III-as rangadón a Szigetvár ellen. Magabiztosan körbe mutat a termen – ez holnap is tele lesz, nem ezzel van nekem a bajom, hanem a Fő utca színvonalával. Talányos.

Villányban a "Wein Hauptstrasse" pedig nem sok okot ad panaszra. Kiss Gábor még kevésbé. Ő a szeretetre méltó borász. Erdélyből jött, a Szilágyságból, ott a fehérnek való szőlő még megterem. Szép, fehérszakállas magyar ember, elképzelem, amint egykoron a Bukaresti Kertészeti Egyetem friss diplomájával öntötték össze a tsz-ben a pezsgőnek valót, a vérbeli borászatnak tehát Villányban él. Ha újságíró lennék, úgy foglalnám össze Kiss Gábor filozófiáját, hogy "bioborász". A rozéba nem teszek szén-dioxidot, kizárólag nemes élesztőt használok, extra tannin szóba sem jöhet - árulja el a műhelytitkokat, tehát értelemszerűen reduktív eljárással készül a bor, épphogy csak nem permeteznek, de ma már a biobornak kikiáltott termékek szőleje is lát permetlevet. –Nem akartam kopírozni valamelyik arculatot – fogalmaz, de még nógatnom kell, mire Kiss Gábor kimondja a lényeget: -Iható borokat szeretek csinálni. Megnyugtatom, mint mindenkit, sikerült, a 2003-as számára is csúcsév volt. -Csak az bánt, hogy elrakni nem tudok, nincsenek régi boraim – és már a finanszírozási nehézségeknél tartunk, de végül megegyezünk, ha iható bort készít, ne keseregjen, hogy hamar megisszák az emberek.

Bluméknál is elfogy minden. Az obligát fotótémául szolgáló villánykövesdi pincesoron, a műemlék-védelmileg óvott pincefaluban a Blum Pincéhez két borozó tartozik, ötven szomjas borisszát is le tudnak ültetni egyszerre. Egész évben nyitva vannak, akár csak egy rövid kóstolóra, magam is csak úgy odatelefonáltam, - a szám kinn lóg a pince ajtón -, de akár egy teljes napi "munkára" is jelentkezhet a bátrabbja szüret idején. Ha lerohanjuk őket, nincs idejük forró pogácsát sütni, de egy zsíros kenyérrel kárpótolnak. Ha időben jelentkezik a T. vendég, kemencével, egytálételekkel és német nyelvtudással fogadja vendégeit Blum János és családja. A borkészítés mesterségét édesapjától tanulta el, ma már lányai segítik a vállalkozást, Beáta szakszerű, ért is a borhoz és a kedves sváb fehérnép szőkesége sokaknak bejön. A családi vállalkozás már lejárt szlogen, több annál, hogy az asszony is megjelenik, mint marketing eszköz.

Így van ez a trónkövetelők leghangosabbikánál is, az ifjú titán már a koracél palackozó generáció tagja. Günzer Tamás szemtelenül fiatal és irigylésre méltó módon elhivatott. Ez az ember, és a felesége, mint a prospektusuk be is mutatja: Marian, mindent elvégeznek. Állattenyésztőként kezdte, aztán megpróbálta 5 hektáron, most még 7-et telepített, 4-ről pedig szőlőt vásárol. – A fele klasszikus Kékoportó, de egyre több prémium borunk lesz – avat be a stratégiába Günzer Tamás. Ahogy mesél a 200 milliós beruházásról, a high-tech palackozóról, a csendestársról, -álljon itt a neve: Góg Gáborról, még hallunk felőle- sugárzik belőle az ambíció. Szívja magába a borászat tudományát, mintha lopón jönne a hordóból. -Szeretnék látványos dolgokat csinálni, ideje döngetni a kapukat – mondja széles mosollyal, tudván, hogy jegyzetelek. Ez már a modern médiahasználat jele. Apropó: divatos a honlapjuk is. –Illatmániás és barrique barát vagyok – tesz hozzá a képhez az ifjú borász, de már mindent értek, ne is mondja, kitalálom a filozófiát: tökéletesség. –Az, köszönöm –igazol a fiatal mester és a borok is, elég csak a hölgyeknek az Irsai/Chardonnay Cuvée-t vagy az uraknak a Pinot Noir-t megkóstolni. Szóval Günzer Tamás már dübörög, de saját motorzaja még elnyomja a borban már ott rejlő embert. Néhány év és beérik ez a gyerek. Ott lesz egyenjogú a nagyok között.

De kik is ők? A 4-esfogat. Bock, Geréék, Polgár és Tiffánék. A helyi presszó, vasárnap délelőtt mise után, a nagy öregekkel. Az élő legendák, miközben minőségben a Vylyan Pincészet és a Chateaux Teleki állja a versenyt. Megkockáztatható, hogy a Debreczeni Pál alapította Vylyan Rt. és a Csányi Sándor tulajdonában lévő Csányi Pincészet legalább olyan értékes borokat ad, mint a nagy nevek, csak éppen a személyesség, a borász hiányzik mögülük. Ám utóbbiak a hatalmasságok, nem kétséges, hogy a következetes brand-építés ugyanúgy meghozza az eredményt, mint a manufakturális borászatot üzenő villányi húzónevek. Aztán ott van még a finom lelkű, finom ború Malatinszky, de hagyjunk valamit jövőre is...

Az egyik márkanév két lábon járó birtokosa Tiffán Zsolt késő este fogad. Napközben a szőlő és a közélet teljesen lefoglalja. De az első pohár 2003-as Olaszrizling kínálásánál félre is teszi a politikát, és olyan hegyközségi összefogást szorgalmaz, olyan országos marketing stratégia hiányát kéri számon, mintha a legszélesebb középrétegekre bazírozó politikus volna. Nem a levegőbe beszél, neki ugyanis van üzenete: a hétköznapok borára ugyanannyi gondot kell fordítani, mint az ünnepek borára. Tiffán törődött is az Olaszrizlinggel, csúcsbor: mintha szent olaj forogna az ember szájában, igaz az évjárat és a 24-es mustfok hozzá segítette a végeredményhez. Be is kell fékezni, mert ez a kivételes fehér spiritusz 15 alkohol fokos! -Magyarország és a világ kapcsolata – ez a tudatos Tiffán kommunikáció másik fontos eleme. 20 hektár fölött ezt már meg is lehet alapozni. Teremnek a hagyományos magyar kékek: az Oportó, a Frankos és a portfolió része az összes híres világfajta. A család: Ede bá’, a nagy öreg, az ifjabbik és Zsolt magyar bort csinálnak, világszínvonalon. Japántól az Államokig keresztül-kasul a földkerekségen isszák, még a kényes francia ízlésnek is megfelel.

A burgundi másik nagymestere szó szerint világpolgár. Polgár Zoltán azért is kimagasló, mert kész válasza van mindenre. Ő a mediatizált világ nagyborásza. Jó svádájú, mély bariton, egészséges alkat, a sikeres európai magyar polgár és szakember. –Nagy világfajták, kitűnő minőségben, és a gyökerekhez tartozó típusok ápolása a célom- ilyen szavakész összegzést gyakorlott nyilatkozók adnak, de hozzáteszi: az emberek a magyar fajtákért nem jönnek, viszont mellékesen azt is megisszák. Polgáréknál jó dolguk van. A mellékes kiváló bor. Kadarka, siller! – Reinkarnációját éljük-, mustrálja 2003-as sillerét Polgár Zoltán, némi keserrel, mert a minősítő versenyen csak ezüstöt érdemelt, de: - nem mindig ért hozzá a zsűri sem – ez a tréfás vigasz. Nem mintha szüksége volna rá, 60 hektár fölött tart, hitelképes, közéleti ember, járja az országot, nagy gyűjtő, évi 500 palackot szépen eltesz, - mert megteheti - jobb időkre. –A '88-as Elixír még jó, de kibírhat 20-25 évet is- büszkélkedik nem alaptalanul, kóstoltuk. A filozófia e mögött egyszerre érzelmi és szakmai: kacsintva a hazai hagyományokra, az öko-termelésre is hajaz: Kerülöm a tanninpótlást, és nem döntöm el a kérdést, hogy bor vagy vendéglátás, sőt, a kettő együtt teljesíti be a borkultúrát. Ezt már egy irdatlan nagy pincerendszer labirintusában mondja, elég legyen annyi, hogy kétszáz vendéget vártak estére. Polgár úr saját borászi szentháromságával búcsúzik: tradíció, elegancia, szakértelem. Ez vitán felül áll.

Villányban 2000 éve mindenhol igazi bor készül. A földből, a tőkéből és a napból, a borászok lelkéből. Ez még az Uniós piacokon is, ha jó marketing üzenetet fogalmazunk mellé mi magyarok. Ki lehet ütni a divatos egzotikumokat a hipermarketek polcairól, ügyes árpolitikával és jó szöveggel. Mitől megy ez a chileieknek, jön be az ausztráloknak, a dél-afrikaiak mit tudnak, amit mi nem? Holott az agyonreklámozott világfajták nagy része nem is bor, hanem mesterséges ital. A borokat előbb szétszedik, ízekre, alkotóelemeikre bontják, aztán vegyi úton újra összerakják. Beállítják a tannint, a savat, az arányokat, laboratóriumban ellenőrzik, hogy milyen termék üsse ki a vásárló szemét fejmagasságban a "teszkókban". Persze nem minden tengerentúli bor hamisítvány, de a távoli piacoktól még a franciák is félnek, és a Föld borának jövőjét az dönti majd el, hogy a kémiai gyártás uralja-e a világot, vagy az ember. Villány mindenesetre jó kezekben van.

Vissza