Versenytárs van bőven. A borvidék 1800 hektárjának négyötödén vörösborszőlő terem, ennek megint négyötödén Kékfrankos. (Fejszámolók előnyben.) A Fertő-tó környéki lankákon fekszenek nagyon meleg területek is, amelyek sok napot kapnak, a túlpart borpápája, maga Weninger mondta, hogy ha tudta volna előre, milyen adottságai vannak itt a vidéknek, dehogy ment volna 300 kilométerre Villányba. Bizony, egészen más a balfi domboldal, mint a 15 km-re fekvő Horitschon, pedig az öreg Franz ott is hatalmas borokat tud csinálni. A legjobb placcok a Steiner, a Kohlenberg vagy a Neuberg – német neveket viselnek a dűlők -, ezeken van szőleje több német nevű családnak is, de kezdjük most Fertőrákoson. A Pataksoron áll a Jandl pince és egyben családi ház, előtte traktor, a kertben műanyagkádak, slag. Tüchtig rend.

Törékeny termetű poncichter Jandl Kálmán. Német gazda módjára öltözik, kordbársonynadrág, bőrmellényke, ahogy kell. Bemutatja az ifjabb poncichtert, Arnold fiát és a cég marketing igazgatóját. Ez a felesége, akire mindig lehet hivatkozni, ha egy lap-topos marketinges bekopog és felajánlja szolgáltatásait, mert az asszony intézi a piacra jutást, de még a cég arculatát is maguk tervezték. www.jandl.hu – szerintem szép munka. A ház ura szerényen beszél magáról, pedig a 12 éves osztrák pincemesterség elsőrangú ajánlólevél, joggal lehetne rá büszkébb. Még a Falstaff-díjat is föl tudja mutatni, az pedig a sógoroknál a pincészetek magas elismerése. A vendégmunkát követően kijöttek ide Fertőrákosra Sopronból és az egész család borászkodik. Persze náluk is van „fekete bárány”, a másik fiú szörfoktató, nyáron a Görög-tengereken, télen Egyiptomban, mikor hol a turista.

Jandl Kálmán kiteszi a teljes palacksort, az asztalon friss, puha dió, szőlővel megrakott kosár, a falon világos lambéria a 90-es évek elejéről. Zöldveltelini, Rozé, Kékfrankosok és Cabernet Sauvignon vár a kóstolásra. Gyümölcsös, illatos a fehér, nyugtázzuk. Szintén reduktív boruk a kékfrankos rozé, megerősít a hitben: jók a boraik. De most jön a java. "Kell-e nekünk Kékfrankos?" – teszi fel a kérdést hirtelen a poncichter, majd maga válaszol a régi felvetésre, sokszor ültek össze a borvidék gazdái megbeszélni a dolgot. -Mára egyértelmű, igen. Ennek tudományos alátámasztására megkóstoljuk a Kékfrankost, a tétel bizonyítást nyer. Gyönyörű szilvás vörös bor, szép savakkal, tartós alkohol gerinccel, a mindennapok bora, hamar elfogy az ilyen, holott bírná az éveket. Préselt borok ezek, hordót nem látnak, a kóracél tartályból közvetlenül palackba kerülnek, nincs a termés visszafogva, és a különböző dűlőket sem választják szét. Eddig a középkategória, itt cezúra következik, amit Jandl egy családi példamesével érzékeltet.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy poncichter, az öreg Jandl, sajnos már nincs közöttünk. Volt neki ezer négyszögöl szőleje, amiről minden évben lejött 333 liter kékfrankos. Ezt rendszeresen egy bizonyos augusztusi napon kimérte a buschenschank-ban, jöttek a helyiek, megkóstolták a bort, megtöltötték a demizsonokat és 10-20 literjével egy nap alatt a teljes készlet elment. Az öreg Jandl pedig nem csinált mást, mint a mai gazdák, amikor a minőségre törekszenek. A tőketerhelés korlátozott volt, hiszen évről-évre ugyanannyit szüretelt a területről, a bora dűlőszelektáltnak volt tekinthető, miután egy termőhelyről jött le a szőlő, a gyümölcsöt nem préselte, hagyományos kádakban erjedt, tehát tradicionális módon készült, fahordóban érlelődött, vagyis a régi jó módszerrel. Fia ma is így készíti a prémium kategóriás minőségi borokat. Beleadnak apait-anyait: most éppen szüret volt, de ki sem mennek a szőlőbe reggel, amíg a köd föl nem száll, a harmat fel nem szárad, 1-2 % vizet is behoznának a gyümölccsel, amit olyan óvatosan rakosgatnak, mint a hímes tojást. A Kékfrankos Classic-on érződik a finom fa, a 2003-as kissé még sarkos, hagyjuk is lekerekedni, megnézzük utána a CS-t. Benne van a nap, a tó fölötti pára, a jótékony fénytörés, a mikroklíma és a Jandl család lelke. És van még egy titok is, de a poncichter a lelkemre köti, hogy senkinek egy szót se, még a Haszon olvasóinak se. Jövőre felold az omerta alól.

Máshol az elszántság a kulcsszó. A Lővér Pince tulajdonosai ’95-ben indultak el a maguk útján, elsőként hitelért a helyi fiókba, de a hazai bankoktól nem kaptak egy árva petákot sem, legfeljebb lesajnáló együttérzést. Mit csinál ilyenkor az eltökélt magyar ember: átmegy a szomszédba. Burgenlandi hitelintézetek adták össze 100 százalékig a társaság induló tőkéjét. A Lővér pincészet 2001-ig kizárólag exportra dolgozott, a svájci, német és osztrák piacra szállított magyar bor közel felét ők adták. Szépen fizetgették vissza a felvett kölcsönöket, mígnem a forint 14 százalékos esése egyik-napról a másikra kis híján a pince padlójára fektette a vállalkozókat. Márpedig tudvalévő, hogy ott (must)gáz van. Ekkor léptek be az itthoni piacra, ahol legalább nem voltak kitéve az árfolyam-ingadozásnak, bár kiszolgáltatottjai lettek a beszerzőknek, miután a nagyáruházakat sokszor ugyanazok a cégek látják el. "Verseny? Felejtse el..." - a történetet Magyar Dezső főborász idézi egy hatalmas bajusz alól, nem dicsekvésképpen, inkább, mint tanmesét.

A pince külsejével nehéz is volna büszkélkednie, a lepusztult szocreál díszlet mögött azonban vannak csodák. 110 hektárról és a gazdag fajtaválasztékból persze bőven jön le kóstolni való. A Chardonnay ugyan nem Sopronból indult világkörüli hódító útjára, de a magyar területeken honos Királyleánykából sikerült karakteres bort készíteni. Kékfrankosból jó rozét csinálni itt is ujjgyakorlat, nem is marad el a legjobbaktól, a Blau Fränkisch maga viszont legfeljebb megbízható, ennél igényesebb már akad a borvidéken. Nagyi szilvalekvárja ebben is ott van, de a savak nem elég markánsak, legalábbis nekem. A Merlot-val is így vagyunk, semmi különös, csak éppen szép gyümölcsös, jó átlag. Hanem a Syraz! Új divat, hosszú jövőbeli kilátásokkal, és bizony az első szüret adta bor akár a pince csúcsbora lehetne. Érdemes volna elidőzni vele, de a sor végén még áll egy ausbruch bontatlanul. A Lővér Pince a Zöld Velteliniből csinált jégbort, eredményesen. A sorozat címkéi egészen egyediek, mint kiderül Magyar úr bátyja néhány hektó fejében amatőr festészeti ambícióinak hódolva teremtette meg a pince palackjainak sajátos arculatát. Sokat ígér a választék, és Magyar Dezső fogadkozik is, hogy 2-3 év múlva az épület kívülről is azt fogja mutatni, mint amit már most a borok belülről.

Kívül-belül rendben van viszont a Weninger porta. Ma Balf az utolsó állomás és az ifjabb Franz az első nemzetközi profi. Persze könnyű neki ilyen szülői háttérrel. Itt mese nincs, csak a professzionális szakmázás. Szőlészet: errefelé palás, odaát az osztrák oldalon agyagos a talaj. A Merlot-ból terem olasz és francia klón. Borászat: kis vödrös szüret, apró titkos technológiai lépések. Marketing: a vidék karakterének megfelelő bor, a helyi ízekkel. Filozófia: a bor személyes dolog, Franzi hiába is mondaná a munkásainak, hogyan csinálják, az már nem ugyanaz, inkább személyesen végrehajtja. A tudatosan felépített stratégiát egyébként egy hordón ülve, lazán, farmerben, tornacipőben adja elő, igencsak fiatal férfiember vigyorog a divatos rövid borosta mögül. Jó, hogy Ausztrália, Kalifornia meg a papa horitschoni pincéje olyan iskolák, mint más diszciplínák terén a Harvard vagy a Sorbonne.

Fönn a Löverekben 5-6 fokkal hidegebb az este, mint lenn a tóparton, amikor a szállodában összegzem a tapasztalatokat. A rossz emlékű, leírt vidék jön föl, mint a talajvíz, és nekem valami azt súgja, hogy néhány év és a hazai borászat Sopronról fog beszélni. Ez a borvidék adja majd az Év Borászát, kapja az Év Pincészetének szóló elismerést, nem is csak marketing szempontok, hanem az elvitathatatlan minőségi eredmények miatt. Minden adott hozzá: a szubalpin, a mediterrán és a kontinentális klimatikus viszonyok izgalmas találkozása, a hármas-határ szőleinek változatos fajtái, hogy míg az egyik dűlőn az erdélyi Királyleányka terem, és odébb már a mediterrán fajták élvezzék a napot, a legjobb adottságú dűlőkön a töppedt szőlőszemek érjenek be. Szokták is mondani, hogy aszú tekintetében a Fertő-tóparti Ruszt Tokajjal kiállja a próbát. A puding próbája itt viszont az ivás, és hogy már ne kelljen a mintát folyton kilöttyinteni, hirtelenjében, mint egy égi ajándék megjelenik a lobbyban a Pfneiszl pince marketingese és rendezünk egy rögtönzött kóstolót. Hatalmas borok. Csak tudja az ember kimondani: Pfneiszl pince. Legközelebb oda is bemegyek, Önök meg siessenek előre és szóljanak, hogy rögtön jövök.

Vissza