Na most megkóstolom, mit ittak a Pápák. Így indulok neki, a Borház éttermet keresem Kesztölcön. A Pilis déli lábánál vagyunk, közel Esztergom. A Prímácia miseborait adta ez a vidék évszázadokon át, de még a Szentatya asztalára is került innen bor. A brosúra szerint számos történelmi nevezetesség található errefelé, még horgászásra is van lehetőség. Ezt most kihagyom, én Gimeskövi Károlyra vadászok. Sok mindenkit ismerek már, eljátszom a gondolattal, ki lehet a gazda. Tsz emberre tippelek. Kesztölcön a borház az utolsó, ide vagy mindenki elzarándokol, vagy rossz helyet nézett ki magának a tulaj.

A porta üres, sehol senki, de megyek előre, egészen a Gimeskövi szentélyig jutok, hangosan köszöngetve. Egyszer csak az irodából előkerül az emberem. Ősz, nyílt tekintetű férfi, hófehér rövid ujjú ingben, élire vasalt pantallóban. Vízzel kínál, menteset kérek, aztán fél órán át még csak egy szó sem esik a borról. Pedig kocsmáros, vendéglátó család sarja. Viszont kipipáljuk a XX. Századot: mezőgazdasági mérnök lesz Gödöllőn, 60-ban bemegy a tsz-be (még egy ugrómókus, ahogy a magyar mondja), szóval agrárember. A 80-as években a tsz melléküzemág tapétagyárral kezdődik ám igazán az élet, Babócsai néni. A Kesztölci tapéta ugyan nem jut el a Vatikánig, de bombasiker, sorra jönnek le Pestről az elvtársak, fürödni a fényében. Helyi bor viszont nem kerül a párt-muftik asztalára, pedig a szőlőgyökértetű hatalomra jutásáig a vidék rangos bort adott. A filoxéra után mindenhol újratelepítetek, csak itt nem. -Szégyen szemre a szomszédból kellett hozatni a bort- regél vendéglátóm - méregből telepítettük az első ültetvényeket. Gimeskövi 75 ha-on ültettetett tőkéket, a tapétagyár profitjából finanszírozták a dolgot. Aztán nem telt bele 3 év, az ország egyik késő-szocialista sikertörténete csúnya véget ért, a tsz-t úgy hordták szét, mint varjú a dögöt. Fújt a rendszerváltás szele, aki észnél volt, belekapaszkodott valamibe. Így vágott bele Gimeskövi nyugdíjas éveire a borászatba. A történet most kezdene szép lenni, de a tulajdonos sokat panaszkodik. –A reklámot máig nem értem – mondja, és ezt alá tudom támasztani, eddig egy korty bor nem került az asztalra. Másfelől elmondja nekem a régi viccet: -Hányféle bor van? –Három. A jó, a nagyon jó és az enyém". Na ugye, hogy érti, gondolom magamban.

Mintha meghallaná, mi jár a fejemben, már sorolja is az adatokat. -2000 hektoliterre van kapacitás, igaz tavaly csak 600 hektóval bajlódtam, évről-évre kevesebbet készítek, annak is csak a fele kerül palackba, a többi megy kannásnak - ez még így is 45 ezer üveg, ami nem kis mennyiség. -?- Kérdőjelet formázok a szemöldökömmel. –Elfáradtam – mondja, pedig egészséges, erős ember, nem látszik rajta a 68, egy tízest letagadhatna. Fölvetem, hogy dolgoztasson, vagy adja át, ha van kinek. -Volna, de amilyen a sors, a gyerekek nem ezzel akarnak bajlódni – családi belügy, inkább körbehordom a tekintetem a teraszon, fölöttünk a Pilis, véd a cudar északi széltől, a déli napra néző oldal kövei csak úgy hevítik a levegőt. Mikroklíma a javából. De mit beszélek? Itt a bor. Megyünk le a pincébe. (Az imént ez Vörösmarty volt.) Túlméretezett vagy kihasználatlan, végső soron egyre megy. A borok viszont jók. Nem vagyok a Szentszék udvari szállítója, de a fehérborok üdék, a fajta jellegű aromák erősek, mégis összetett ízeket kapunk. A vörössel búcsúztat, és ez ám a hatalmas meglepetés. Ezen a szélességi fokon nincs még egy olyan Cabernet Franc, mint a Gimeskövinél.

Odébb kitört a Hilltop Borünnep. Neszmélyt ilyenkor ellepik a helyi borok szerelmesei. A 10-es útról erdei szerpentin visz a tetőre, ott van a sztárvilág apraja-nagyja is, hiába, a Hilltop borászat divatos sláger. Bor azoknak, akiknek nem mindegy. Ez a cég új szlogenje, találó, az emberi hiúságra is ügyesen rezonál. A Hilltopnak most nagyon megy a szekere. Vállalkozásukat 1990-ben alapította Keresztury Éva, Török Imre, Storcz Judit és Kamocsay Ákos (ex-Kocsi Tsz). Never change a winning team – azért írom angolul, mert ez egy anglomán társaság. Angliában talán még nagyobb siker, mint itthon. Ma is ők alkotják a Hilltop Neszmély Rt. menedzsmentjét. Nekik bejött, reneszánszát éli a vidék, Mátyás vadászterülete és az egykori királyi szőlőbirtokok. A Hilltop a Melegeshegy tetején trónol, fantasztikus tájolású, Dunára néző ültetvények ölelik körbe. Az egyetlen pont a Duna mentén, ahonnan a folyó 30 km hosszan egybefüggően látható. A kilátás névadó, innen jön a Riverview sorozat. A Hilltop meg a hegytető, hogy folytassuk a nyelvleckét. Borászat a csúcson.

Boraik alapanyaga kiváló minőségű, válogatott szőlő. Részben saját tulajdon, 500 hektár összterületű ültetvényről, és más történelmi borvidékek (Sopron, Mór, Tokaj, Szekszárd, Tolna, Villány, Pannonhalma, Buda) több mint ezer (!) szőlőskertjéből kerül a borászatba. Kamocsay Ákos főborász és társa Ágnes asszony irányítása alatt születnek a Hilltopra közismerten jellemző üde, gyümölcs-ízű, zamatos fehérborok, míg a császári borászatban a testes vörösek. Évente több mint ötvenféle bort dobnak piacra, kreatív marketinggel. Kóracél tartályaik tárolókapacitása összesen 100.000 hektoliter. A Hilltop Neszmély Rt. 2004-ben elnyerte az "Év Pincészete" és a "Magyarország Kiváló Pincészete" címet. Kamocsay 1997-ben, Angliában, ’99-ben Magyarországon nyerte el az "Év Borásza" kitüntetést. A ’97-es évjáratú Neszmélyi Cserszegi Fűszeres bort Angliában ’98-ban az "Év Fehérbora" díjjal ismerték el. The unprounancable – ez a "kimondhatatlan", ilyen névvel jöttek ki és hódították meg a Tesco és Safeway pultok egyre magasabb régióit. Lélegzetelállító számok: a borok 90 %-a – mintegy 50 féle minőségi bor külföldre, elsősorban Angliába kerül. De már évi hétszázezer palack Hilltop bor talál vevőre itthon is. A világban százezreknek jelenti a magyar bort.

A sikerből is megárt a sok, lemegyek a faluba. Szőllősy Mihály jön értem, bekászálódom a klimatizált nagy autóba, és útközben mesél. Egyszer volt, hol nem volt a Bicskei ÁG, ott dolgozott egy tsz múlttal fölvértezett ember, ő a vendéglátóm. 1999-ben, amikor a Kocsi tsz utolsó szögeit végkiárusításra vitték megvett egy kis pincét, telis-teli szép fahordókkal. Közben a birodalomhoz érünk. Modern stílusú borászat és pince. Körbejárom, szemközt még van egy kis terület, arra lehetne terjeszkedni, a szomszéd ugyan a temető, de a sírkertek vidéken mindig barátságosak, nem a főváros ez, ahol a panel és a kolumbárium egy ugyanolyan karcer, egyik az élőknek, másik a holtaknak.

A borászatba egy grappa a belépő, Szőllősyné is koccint velünk, nagyon helyesen, de aztán diszkréten félrehúzódik, hogy a vállakozó körbevezessen. Indul a road-show: francia mintára hajaz az üzem, jön a technológiai bemutató. Zúzó-bogyózó: a kékszőlőt nem is zúzzák. Az áztatóba szén-dioxidot vezetnek, ez a tartály tetejére nyomja az oxigént, 4-6 órát a bogyó a mustban ázik. Eztán préselnek, szigorúan 1 atmoszférával, a fölött sérül a mag, keserű következményekkel. Megyünk szép sorjában. Napi tartály, szűrő, erjesztés. Egy nap alatt 1 cukorfokot fogy, 20 nap alatt kierjed a lé. Kénezés, fejtés, hideg kezelés, most már tényleg kíváncsi vagyok a végtermékre.

A háziasszony közben megterített, olyan hidegtál fekszik az asztalon, hogy az ország imázs központ megirigyelné. A 15 ezer palackos Irsai Olivér kontingensből nyitunk hozzá, és elégedetten csettintünk. A 8 ezer üvegre való Olaszrizling, a borvidék főfajtája is korrekt, ahogy mondani szokom. 30 ezer van Sauvignon Blanc-ból. Üde, gyümölcsös, kedvesen savhangsúlyos, divatos, ez a Lufthansa bora. Kérem szépen, fogta magát egy magyar ember, és megpályázta a nagy német légitársaság beszállítói tenderét. Nyert és többet ér el, mint egy nagykövet. A magyar bor meghódítja a levegőt. A rozé itt sem melléktermék, jó élményt ad, miközben már a birkapörkölttel birkózunk. Már kérdés nélkül is tudom, Szőllősyéknél mi a filozófia, de a rend kedvéért rátérek. Persze, hogy a munka. 3 ezer hektó a cél. 5 ezer a maximum. Alacsonyabb áron minőséget termelni. A legegyszerűbb összefüggés: ár-értékarány. Végre ezt hallani valakitől Magyarországon. Mert Európában 4 euróért már nagyon jó bort kapni, de a 2eurós sem megvetendő.

Kérdem is Szőllősyt: miért, hogy ő, a kicsi, törekvő és bizakodó a gigászi Hilltop árnyékában, míg a másik kis borászat Gimeskövinél fásult és pesszimista. Egyik borász a másikról soha nem mondana rosszat, ez most is így van, más kérdés, hogy mondogatják: Károly bátyánk olykor még szüret idején is a vadászatnak hódol. Márpedig, ha a szenvedély éppen Namíbiába hajtja a gazdát, szeme a zebrát meg az antilopot fogja hizlalni, nem a szőlőt. Mihály meg idehaza marad a szüretre, de azt elismeri, hogy vörösből a Gimeskövi nagybort csinál. Hja kérem, ez a Vatikán tudott valamit. Hát nem megint a pápáknak lesz igazuk?

Vissza