Az első, akivel találkozom, ahogy a sikló páternoszterből kiszállok, Isten egyik földi helytartója, alkonzuli rangban, Kozma atya. A Magyar Máltai szeretetszolgálat vezetője elmondja mi járatban van, én pedig biztosítom arról, hogy támogatom az ügyet. Még áldomást is ihatnánk rá, valaki érkezik, és éppen az orrunk előtt hadonászik egy palack Mayer-féle vörössel, de aztán eltűnik, és már soha nem tudjuk meg, hogy a villányi gazda mi jót teremtett nekünk az idén. Szó se róla, nagy a felfordulás, tavaly a gálavacsorán kérem rend uralkodott, ott volt a volt miniszterelnök, még beszélt is - miket nem mondok, – most viszont nincs itt senki. Hja, a régi főnök már nincs hivatalában, az új még nincs, a borászok várhatnak egy jó szóra, meg egyébként is nemrég törölték el a stand rendeletet, elég pozitívum nekik az egy időre.

Most éppen a bankárok elé állna kényelmetlenül kormányzati tényező, az adótervezet sarca a bankszektorból akar meríteni a hatalmas hiány betömésére, ami az egyik boros-gazdának biztos, hogy nem örömhír a stand eltörlése mellett. Noná, Csányi Sándorról beszél mindenki. A hírre, hogy a kormány, jövőre a bankok nyereségadóját 16-ról 24 százalékra diszkriminálná, az OTP részvény már az első percekben 6 %-ot esett a tőzsdén. Súlyos milliárdokról van szó, a szektorban kb. 300 milliárd a nyereség és az a 30, ami most a közös levesbe megy, nagyon fog hiányozni a bankoknál. Gyanítom, Mi fizetjük meg, tanárok, hentesek, szőke nők és borászok, kasszírnők és fodrászok. Bakonyi Antallal csak éppen megpendítjük, hogy mennyit vesztett vajon egy fertályóra alatt a főnök, de jobb bele sem gondolni. Tóni ugyanis az OTP-vezér Csányi pincészetének főborásza. Kis tüskés, rövid hajú ember, aggódó tekintettel, pedig a bora után fülig érhetne a mosolytól a szája. Mert a Cháteau Teleki évről évre jobb, a Csányi név borban is mind többet jelent. A Franc-t lögyböljük a pohárban, miközben Bock Jóska érkezik. Feleleveníti, hogy 1997-ben, amikor ő az Év Borásza lett, bemondtam a tv-ben, hogy „Hajrá Boxi!”, és lapogatja a vállamat. Hát igen, most mindenki láthassa, miként bábáskodik a média egy barátság születésénél.

Bock Józsefet idősebb szakik állják körül, lesik a mester minden szavát. Bock arról mesél, hogyan alkotta meg az Ermitázst, a borszakírók nagy öregjei autóstáskával a hónuk alatt hallgatják a magabiztos előadást. Ermitage, franciául remete fejtegeti Boxi, de a név foglalt volt az ottani Cháteau-ra, a szőlő meg ugyebár az egyik legjobb fekvésű Villányi dűlőből, a Remetéből való, hát így. Üzleti filozofálás következik arról, hogy iható nagy bort akart csinálni a termék skála közepére. A csúcsborokból kevesebb van, nem lehet értük annyit kérni, hogy pénzt hozzon. A szakírók bólogatnak, mindenki meghívást kap a Bock standhoz, és már vágunk is át a tömegen. A bódénál irdatlan tolongás. Bock szorgosan tölti a kínálat krémjét, a fajta-specifikus borokat nem is kóstoljuk, csak a Cuvée-ket. Royal, Capella és persze az Ermitázs. A borissza zsűri lelkesen éljenzi meg a mintákat. A körben ott áll a perui nagykövet, mindenki ráfigyel, ő már 20000 (!!!) kóstoláson is túl van, adnak a véleményére. Ez napi 3 kóstolással számolva testvérek között is közel húsz év, úgyhogy meghajlunk a tapasztalat előtt.

A forgatagban Gere Tamás tűnik fel és átküld a fiához meg a lányhoz, Vikihez, kóstoljak náluk is. Vikinek éppen legények fűtik a fejét, azoknak meg a bor fűti az agyukat, de az ifjabbik Gere tisztelettudó gyerek, mondom hogy a papa küldött, már nyitja is a Pinot Noir-t. Pelyhes állú fiatal legény még, hogy a borról irodalmi előadást tartson, de látom fáradt is. Igen, 16 órája talpon van, a hét elején ugyanennyit naponta lehúzott a szőlőben. Agrártechnikumot végzett ez a fiú és még nem kenyere a marketing, őszintén megmondja, hogy kiugró évjárat nem lesz az idei. Talán mire megjelenik a Haszon magazin, a szeptemberi napsütés még rásegít, de a hűvösebb csapadékos nyarat már nehezen teszi jóvá. Nekünk sem tenne jót több kóstoló, úgyhogy eltesszük magunkat holnapra.

Les Preludes, mintegy nyitányként, másnap a Liszt Pincét célozom meg elsőként. Gál József főborász készséges, jobban áll neki a kötény a stand mögött, mint előző este az öltöny. Sorban megyünk. Az Olaszrizlinget letudjuk, de nem is kell többet várni tőle, mint mindig ugyanazt, egy pohár üdítő fehéret. A bor ott van. A rozé dettó, de megjegyzésre érdemes, hogy CS-Merlot házasítás, telis-teli van friss gyümölccsel, mint egy nyári piac. A Liszt minőségi borok és a Liszt Selection időközben elérték, hogy a nagyközönségnek a komponistáról kapásból ne a Magyar Rapszódia, hanem Szekszárd ugorjon be. Hogy ehhez a zeneszerző mit szólna, ne is firtassuk, kellett neki ajánlania a bort IX. Pius pápának. Mi ezen túltesszük magunkat és jöhet a felsőbb kategória. 1999-ben a német tulajdonú pincészetben nagyot változott a világ, addig a Liszt pince olyan volt, mintha egy bécsi koncertteremben a császár előtt egy lakodalmas cimbalmos klimpírozott volna, de azóta a 100 hektárból 40-et külön kezelnek, az onnan szüretelt szőlőből készül a prémium és a csúcsbor, a Domaine Gróf Zichy és a Cháteau Kajmád. A név kötelez, a Domaine valóban területet foglalt a piacon. Kadarka, Pinot Noir, így lépdelünk feljebb és még nincs vége, mondanom sem kell, hibátlanok. De a Merlot kiveri a biztostékot. 15,5 fok van címkére írva! Nem hiszek az orromnak, mert a pohárból nem a szesz tör föl először, hanem az illatok, az ízeknél a gyümölcs, a csokoládé elnyomják a horribilis alkoholt. Ráadásul 15,8 –árulja el Gál József-, csak lefelé kerekítettek. Már a cukorfok 26 (!) körül járt, édes istenem! Ezt egy kicsit magasabb szeszfokkal már nem is bornak minősítik, hanem ún. köztes alkoholos terméknek számít, mint a Martini Bianco, vagy az Amúr Fajankó vermutok. Ezzel zárjuk is a sort.

Odébb Illés Gyula és fiai, azaz hogy a felesége és a lánya, mert se Gyula, se a fiai sehol. A borász nem kedveli különösebben a tömeget, egyszer megmutatta magát, aztán hazament Siófokra, ott több hasznot hajt – ezt már az asszony mondja, és friss dióval kínál. A fehéreket kihagyom, hozzáteszem, kóstoltam is korábban a Chardonnay-t és a Királyleánykát fenn a Kiliti szőlődombon, a klasszicista tájházra hajazó Illés pincénél. Fel van adva a lecke, a Liszt után magasan kell lenniük az Illés boroknak, de nem is rezeg a léc. A Merlot alkoholja itt is legalább 14,5 és legfeljebb arról alakul ki egy kis vitánk a stand háziasszonyával, hogy a Cabernet Sauvignon melyik évjárata sikerült jobban. De hát, ha csak ez volna a magyar borászat egyetlen eldöntendő kérdése… Mindenesetre még mielőtt a pince körüli diófák termését fölfalnám, mint vaddisznó a makkot, befejezem a napot, jó étvággyal megyek haza vacsorálni. Pedig kínálnak, a jóasszony házilag érleli a magyar Tejipar által félbehagyott trappistát, és paraszttál is volna jó szívvel. Ismerik a viccet: nesze komám, egyél.

Harmadnap. Józsi bácsival végezzük el a kezdőrúgást. Kötcsei sváb gazda, Opperheim, a kisebbek közé tartozik, de agilisabb mindjüknél. 4 ha-t úgy felturbóz, hogy 20 lesz belőle. No persze, egy zsebkendőnyi területről hamar elfogy a bor, a Fesztivál végére épphogy csak egy fehér, egy rozé és egy vörös maradt. Irsai Olivér, nem egy lórúgás (Magyar Telivér), könnyű, talán túlontúl is könnyű, felejthető bor. A rozé iható, de kell ennél több egy rozénál? A kékfrankos meg, mondjuk úgy: férfias. Több megy a kiöntőbe, mint le a torkomon. Volna még must, de nem ettem meszet. Meg is egyezünk, hogy majd legközelebb a dél-balatoni pincében, Kötcsén végigkóstoljuk a kínálatot, és ezzel tovább állok.

Találok is egy izgalmas sort. Vitényi Donát borosgazda neve van kiírva a standra. (Aznap más ügyből kifolyólag ő a második Donát eddig az életemben, de ha egy üzlet beindul.) Na nézzük. Vitényi Martina fogad, a leánytestvér, röviden bemutatja a villányi pincészetet. Náluk is 4 ha van, és még egyszer annyi szőlőt vásárolnak hozzá. Az Olaszrizling kötelező kűr, egyszerű és hibátlan, túl vagyunk rajta hamar, jöhet a rozé, azt is abszolváljuk. Vitényiék megcsinálták, mi megisszuk, nem sokat beszélünk róla, nagyon nincs is miről, hanem jön a meglepetés, a kékoportó. Villányban ez a belépő. Ha egy borász a kékoportó házi feladatot megoldja, mehet érettségizni. Hát ez a belépő sikerült olyanra, mint Latabár Kálmánnak Bóni grófként a Csárdáskirálynőben. A Kékfrankos harapós, mint a falusi kutya, de a fiatal Cabernet Sauvignon már téma lehet borász körökben. A végére kuriózumot tartogat a Vitényi pince, egy muzeális 1989-eset. Mit mondjak, némi borászi gerontofília szükségeltetik az élvezetéhez, a bor már jóval túl van a menopauzán. Fád, barnás színű, öregedő, öregecske, öregeskedő, -így mondják- a tanninja kiürült, a csersavak eltűntek, mint az idősödő szépasszony szemefénye. Gyerünk haza, otthon még én is fiatalabbat kapok.

Három nap a Szőlő-és Borfesztiválon. Szép ünnep volt, de mit is tudtunk meg? Zúg a fejem, ahogy lefelé siklok a siklón a Várból, nem mintha a bor ártott volna meg, használtam eleget a kiöntőt, inkább a sok információ. Itt áll két oldal a Fesztiválról, de mit tudtak meg Önök? Azt mindenképpen, hogy a 2004-es esztendő legfeljebb jó átlagos évjárat lesz, de egyre több a jó bor és a törekvő borász, hogy évről évre több új telepítés fordul termőre, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk az világpiachoz. Kár, hogy nincs hétmérföldes csizmánk.

Vissza