BORANGOLÁSOK
Borfesztivál a Budai Várban
Barangolnék, de hiába, Szeptember elején minden épkézláb borász Pesten van. A mesterek ilyenkor a Szőlő és Borfesztiválon randevúznak. Kötelező a megjelenés, névsorolvasás van. A távolmaradókat a piac bünteti. Egy megoldás marad, ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez. Felmegyek a Várba, a fesztiválra. Persze mint minden hasonlat, ez is sántít, hiszen sem hegy, sem Mohamed nem vagyok, legfeljebb abban sántikálok, hogy együtt találom a kicsiket és a nagyokat, meg sántikálok is, mert a tíz évvel ezelőtti térdműtétem után most kiújult a porckorongsérvem. Az orromat egyre jobban csiklandozza a kíváncsiság, ahogy siklózok felfelé a Budai Várba. Ott ülnek fenn a Parnasszuson a mesterek. Borászok, mik vagytok Ti Istenek?
Neszmély borvidék
Ászár-Neszmélyi. Mi az? Legyen Ön is borszakértő! Tehát játsszunk! A válasz: volt kultuszminiszter. B válasz: vegyes párosban az ATP világranglista 62. helyezettje. C válasz: bekötőút Békés megyében. D válasz: borvidék a Gerecse lejtőin. Hosszú vívódás után jelöljük meg a D választ és borangoljunk tovább. Sorozatunk 3. részében Villány és Szekszárd után az utóbbi évek legkeresettebb borvidékét keressük, szó szerint, mert kevesek tudják, hol van. Ma három pince a cél. Két kézműves és egy iparos. Amolyan szendvics: két vékony kenyér között egy hatalmas triplaburger.
Pannon borvidék
Ha az ember borangol, le kell térnie a főútról. Eddig olyan borvidékeken jártunk, amelyek a széles Borúton vannak, pedig akad a mellékutcákban felfedezni való. A török árus persze tudja, hogy ha nem a bazár főutcáján áll a boltja, akkor ki kell a sarokra menni vevőt fogni. Hát így kellene tenni Pannonhalmán és Móron is, hogy Bécs és Budapest között ne csak végigszáguldjanak az autók. Ám amíg hat a török áfium, addig becsalogatom erre a vidékre én magam a borbarátokat. Na igen, de Mór. Borzongva nézek ki az autó ablakán. Itt történt… Hiába, ilyen ez az átkozott média, a híradók hibája is, hogy a városról ma már mindenkinek a banki mészárlás jut eszébe elsőként. Ez a móri probléma, de könyörgöm: felejtsük már el! Mindenkinek jobb lesz. Koncentráljunk a jóra. Az ezerjóra.
Somelier - Borok a belvárosban
Egyszer életében az átlag magyar ember elmegy Egerbe, a Szépasszony völgyébe, egyszer pedig Villányba. A statisztikák szerint mindkét alkalommal berúg. Mi a Haszon magazinnal, csak a tavalyi esztendőben borangoltunk annyit, amennyi egy népes hazai család egy életre való fejadagja, úgyhogy ezúttal nem kerekedtünk fel a januári ködben, hanem inkább a legnagyobb magyarországi borvidéket, a budapesti vendéglátóhelyeket jártuk. Azzal a céllal is, hogy somelier-ket faggassunk, mi az, amit el kell és lehet mondani ma a magyar borról.
Soproni Borvidék
Vörösbor kólával. Kevés borvidéknek tett annyi kárt a szocializmus állami borászata, mint a soproninak. A Soproni Kékfrankos egészen az utóbbi évekig egyet jelentett egy savas, híg vörös murcival, amit kólával "nagyvadász" vagy "kisvadász" néven a fiatalabb generáció fogyasztott hétvégi agysejt-pusztítás céljából. A bor olyan gyomorsav túltengést okozott, hogy egy kétszemélyes fatányéros utánküldésével is alig lehetett enyhíteni. De hál' istennek, mielőtt az alkoholfogyasztás és a zsíros táplálkozás kijelölte volna a magyarság számára a sírt, hol nemzet süllyed el, megérkezett a rendszerváltó és a Kékfrankos is beszállt a piaci versenybe. Ezúttal Sopronba mentünk versenybírónak.
Szekszárdi borvidék
Baktatunk a Baktán, mint Babits Bihály, alattunk Szekszárd és a vastag lösztakaró, rajta Kadarka ültetvények. Ássunk a dolog mélyére: egy 10 tonnás fehérmárvány koporsó hozta felszínre a szekszárdi borászat kétezer éves hagyományának bizonyítékát. A szarkofág áldozati kelyhe évezredes bölcsességet őriz: "Áldozz a pásztornak, igyál s élni fogsz!". Sorozatunk Villányban kezdte végigjárni a magyar bor-utat, ezúttal pedig a nagy vetélytárs felé kanyarodik.
Tokaji borvidék
Addig borangoltunk, míg a Hegyaljára érkeztünk. Most jön a neheze. Mert Kölcsey után mit mondhatnék én Tokajról? Nyilván nem tudok szebbet, nem tudok újat. Egy megoldás marad: a leghíresebb magyar borvidékről beszéljenek maguk a borászok, vagy még inkább a borok. Puklus Jánost, Szepsy Istvánt és Árvay Jánost választottam. Három ember, háromféle megközelítés, de egy szentháromság. A gazda, a lelkész és a kereskedő. A termelő, a filozófus és a marketinges, hogy minden együtt legyen, ami egy világhírű tokajihoz szükséges, szőlő, lélek és pénz. A tőke meg akár 20 (!) méter mélyre is ereszti a gyökereit, ezért induljunk az alapokról. A kőzeteknek Tokajban különösen nagy jelentőségük van, nem különben az alapfogalmaknak.
Villányi borvidék
Mert a bort három dolog méri. Aki csinálja, ahol a szőlő terem és maga a tőke. És mégsem, mert négy az a három: méri az is, aki szereti. Ezért vagyok név szerint érintett ebben a sorozatban: személyes élményeimet fogom elmesélni borászokkal való találkozásokról, magyarországi borvidékeken és tájakon, egyik-másik fajtát külön megemlítve. Borsorozatot idehaza Tokajjal vagy Villánnyal lehet kezdeni, ebből lett az utóbbi, még a csapadékos tavaszon, az idén már sok is volt az eső, a parasztünnep, amikor az új ültetvényeket telepítők inkább behúzódtak az eresz alá és beszélgettünk.
Badacsonyi Borangolások
„Zöldjét hinti már a nyár, erdőből vadász jön éppen. Estéllő árkád tövében újbor kézről kézre jár.” A Badacsony lábánál mindenki bekattan és átmegy lilába vagy lírába. (A svájci Riviéra még egy ilyen hely, ott is szőlődombok néznek le a tóra, Lord Byron költ, és pucéron járkál, lehet a hasonlóságnak némi köze a helyi borokhoz.) A Badacsonyi-borvidék hajdan az egyik legnagyobb magyar brand volt, de az államosítás és a nyaraló-sufnik pompás dűlőket felfaló terjeszkedése leértékelte a rendkívüli szépségű és adottságú tájat. Még egy évtized szocialista borászat és a vidék meghal, így is szájon át kell lélegeztetni. A mentőosztag nem olyan bögyös, mint a Baywatch babák, de inkább Laposa, Nyári és Demján, mint a sír, hol borvidék süllyed el. Hogy Szeremleyről ne is beszéljünk…
BB!
1935. Ah Balaton! – kiáltotta áhítattal a nagyanyám, mikor a lepsényi elágazás után életében először meglátta a tavat, majd a hirtelen kanyarban egyensúlyát vesztve megkapaszkodott a vészfékben. A többit el lehet képzelni… 2005. Ah Balaton! – kiállt fel minden patrióta, aki még látta a tavat fénykorában, majd az NDK turisták hirtelen elkanyarodása után az idegenforgalmi satufék hatásait és a fenyegető vészt. A többit elképzelni sem merem… Pedig a Balaton egyensúlya és a megkapaszkodás csak ötleteken és tetteken múlik. A tó környéki borászok már teszik a dolgukat, a legfrappánsabb ötlet pedig a fűzfői bob-pálya tulajdonosától származik: járjon körbe a vasút. Bizony járjon, legalább a Balatoni borvidékeket is összeköti. Vonat híján mi autóztunk a déli parton, de Önök csak kóstoljanak, bőven van mit.
Etyeki borangolások
A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián. Hernyák Laci a maga 5 hektárjával, a György-Villa úgy a tízszeresével, Rókusfalvy Pali médiakirály, és az amerikai tőzsderezervátumból szabadult, stílusos Matolcsy Sára adják Etyek színe-javát. Minden hangot ismernek a zongorán, ezért látogattunk májusra a főváros szőlőskertjébe, az Etyek-Budai borvidékre. Ha hinni lehet nekem, akkor érdemes kimenni a pesti Grinzingbe, a hagyományos májusi Pincefesztiválra, de ha valaki kételkedne a híradós szavaiban, akkor hallgasson arra a másik 50 ezer emberre, aki tudja, mi a jó.
Mecsekalján, falu szélén…
A reflektorfényben fürdő közismert borvidékek árnyékában is élnek emberek, dolgoznak borászok, vannak legalább olyan, ha nem jobb borok, mint a nagy sztárok pincéiben. Borangoljunk hát ezúttal a Villányi elnyomás alatt élő Mecsekalján, menjünk most ilyen felfedezetlen szűzterepre. Hivatalosan a Pécsi-borvidéknek mondják, de oly mindegy, mert egy parafrázissal élve, aki borász akar lenni, itt is pokolra kell annak menni. Kezdjük a pokoljárást a nyugati végeken, Mozsgón, a semmi tetején, ahová még a mozgóurnát sem viszik ki, a postás meg a héten egy napra gyűjti össze a leveleket.
Újra Sopron!
Másfél éve borongolunk és el kell ismernem, az alföldi borhamisítókkal még adós maradtam, miközben már visszatérő vendégek vagyunk Sopronban. Nem véletlenül, ennek is megvan a jó oka. Az tudniillik, hogy Tokaj után és a Balatoni-borvidékek mellett a soproninak (valaha Ruszt és Pozsony is idetartozott) adatott meg a legtöbb mindabból, ami egy bortermő tájat világszínvonalra emel. A Lővérek és a Fertő-tó, a hegyi levegő, a kék ég és a vitorlások fehér vásznai, a barokk város és a barikk bor, az életteli falvak három ország és három kultúra határán, és nem utolsó sorban a kékszőlő és a fehérbornak való. Mindezt persze, vagyis egymillió palackot évente, el kell adni valahogy.
Borkereskedelmi borongolások
Jöjjünk föl a pincéből, mielőtt lenn ragadnánk. Eddig a felszínen, a borvidékeken borangoltunk, ideje már egy kis földi sétát is tennünk, hogy szilárd talaj legyen a lábunk alatt. Különben is: a legtöbb palack a kereskedelemben kel el. Ha ezen a piacon kóstolunk bele a sűrűjébe, azt érzékeljük, hogy a nagy hal megissza a kishalakat, ahogyan azt Marx Karcsi bácsi 150 évvel ezelőtt már megjegyezte. Persze a pre-kapitalista időkben még a hazai piacon is rend volt: a gazda termelt, a kereskedő felvásárolt, a fogyasztó ivott. A magyarországi bort poncichterek, hegyvidéki és hegyaljai gazdák készítették, a zsidó kereskedő réteg tudta világszínvonalon piacra juttatni és mindenki szívesen iszogatta. Mára történelmi okokból kevés maradt a gazda, kevés a felvásárló zsidóember és egyre kevesebb a hozzáértő cimbora, a kulturált józan borivó. Ez itt a fő baj, ha nem az, hogy a ritka jó magyar bor is túl van árazva. De nézzük, hol, mi, mennyi…
